Hír és közéleti magazin

Járai Máté és Kíra így látta a Nyerő Párost

Életük legemlékezetesebb 107 perce volt, amikor összeölelkezve álltak az esőben és szélben.

Járai Máté és felesége, Járai Kíra még a Nyerő páros legelején vallották be ország-világ előtt, hogy nyitott kapcsolatban élnek.

Most a szerelmesek az RTL Reggeli című műsorában árulták el, hogy miről is szól valójában ez a nyitott kapcsolat kettejük között.

„Ami szintén nagyon kiütötte a biztosítékot, ez a nyitott dolog, ugye, amit – mint titok – elmondtunk. Ezt nagyon sokan félreértették. Ezt egyrészt nem győzöm magyarázni, másrészt nem is nagyon akarom, de pontosan ettől állandó harcunk van egymásért, tehát folyamatosan újra és újra meg kell szereznünk a másikat” – magyarázta a Kírával való kapcsolatáról Máté.

Járai Máté a Reggeliben azt mondta, szerinte a dobogós helyezéssel jöttek ki a legjobban a benti helyzetből, mert akik nekik drukkoltak, azt mondták, emberségből jelesre vizsgáztak, nagyon megszerették őket az esős feladat miatt, és megható volt az utolsó beszéd, amit Máté Rácz Jenőnek mondott.