Jön a FARGO 4. évada, egy nagyon nem várt főszereplővel

-

Három zseniális évadot követően hiátusba vonult a Fargo stábja, hiszen annak alkotója, Noah Hawley elsősorban a másik, szintén az FX-en futó szériájával, a Légió sorozattal volt elfoglalva.

Most azonban hátradőlhetnek a sorozat rajongói, az FX ugyanis bejelentette, hogy folytatni fogja a kultikus szériát, amely eddig halomszámra nyerte az Emmy- és Golden Globe-díjakat a csatornának.

Ráadásul a történetről is kiderült egy s más. Az új évad az 1950-es években játszódik majd, a második évadhoz hasonlóan Kansas Cityben, a cselekmény középpontjában pedig egy feketékből álló maffia áll majd, akik Kansas City alvilágának vezetéséért olasz bevándorlókkal csapnak össze. Mint kiderült, a fekete maffiafőnököt a komikus Chris Rock alakítja majd, ami igencsak nagy váltás a színész eddigi karrierjét tekintve, bár semmi kétségünk nincs afelől, hogy Noah Hawley belőle is a maximumot hozza majd ki.

Most a címlapon

Az Exatlon Hungary legutóbbi kiesője óriási dobásra készül

Az Exatlon Hungary legutóbbi végjátékában mindkét csapat azért küzdött, hogy ne közülük kerüljenek ki a pénteki párbajozók, és ne...

Gal Gadot főszereplésével készül kémthriller a Netflixnek

A Netflix szerezte meg a Heart of Stone című kémthriller forgalmazási jogait, amelynek főszerepét az izraeli filmcsillag, Gal Gadot játssza.

Box office: Liam Neeson új akciófilmjére ültek be a legtöbben az amerikai mozikban

Liam Neeson új akciófilmje, a The Marksman vette át a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista vezetését. A filmre premierhétvégéjén 3,2 millió dollárért (956 millió forintért) váltottak jegyet a nézők a mozikban.

WandaVision: Ha semmit nem értettél, itt egy kis segítség

Miért alszik Wanda és Vízió külön ágyban? Mi az a hagyományos sokoviai köszöntés? Miért mászott ki egy méhész a csatornából? Cikkünkből megtudod!

A Hírstart ajánlata

Kapcsolódó bejegyzésekNeked ajánljuk
Ez is érdekelhet