Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Kémtörténetbe illő módon jutott el Snowden könyve hazánkba

Edward Snowden Rendszerhiba cím könyvét titkos találkozón láthatta csak a magyar kiadó.

Mint arról mi beszámoltunk szeptember közepén érkezik Edward Snowden Rendszerhiba című könyve, amely a XXI. század kiadónak köszönhetően jut el a magyar olvasóközönséghez.

A várhatóan nagy port kavaró könyv hazai kiadásának összehozása már az előkészületek során olyan volt, mint egy kémtörténet – minderről az Index számolt be.

Mint azt a kiadótól megtudták, annyira titkos volt a Snowden-projekt, hogy a magyar kiadó képviselőjének Londonba kellett utaznia, ahol egy apartmanban volt lehetősége elolvasni a kéziratot anélkül, hogy magával vihette volna. Ugyanígy a többi ország kiadója is külsős, titkos helyszínen olvashatott bele.

Az írott kommunikációban tilos volt megemlíteni Snowden nevét, ehelyett “Arthur King”-et kellett írni, valahányszor rá akartak utalni. A teljes kommunikáció egy titkosított alkalmazáson keresztül zajlott. Végül az angol nyelvű kéziratot futárral küldték el egy budapesti közvetítő címére, majd onnan került a fordítóhoz és a szerkesztőhöz, akiknek – akárcsak a kiadásban közreműködő többi embernek – titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia.

A titkolózás és a konspiráció nem marketingcélokat szolgált. Az amerikai kiadó csak így tudta elérni, hogy a hatóságok ne akadályozhassák meg a könyv megjelenését, esetleg ne foglalhassák le a kéziratot.

Edward Snowden amerikai informatikus, volt CIA alkalmazott, aki 2013-ban azzal vált közismertté, hogy nyilvánosságra hozott szigorúan titkos NSA dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik és rögzítik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<