Készül az Ál/Arc FOLYTATÁSA

Már jóideje pletykálják Hollywoodban, hogy remakelnék a Nicolas Cage és John Travolta főszereplésével készült klasszikus akcióthrillert, az Ál/Arcot, amin 2019-ben Oren Uziel (The Cloverfield Paradox) kezdett el dolgozni.

Azóta már nem ő, hanem Simon Barrett (You’re Next) körmöli a forgatókönyvet, sőt már a rendező is megvan. Az új Ál/Arc filmet Adam Wingard rendezheti meg, aki egyébként a You’re Nextet is rendezte, ami mellett olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a The Guest, a Blair Witch: Az ideglelés 3., a Halállista illetve a hamarosan bemutatkozó Godzilla Kong ellen.

A rendező most egy Instagram-posztban fedte fel, hogy szó sincs remake-ről, ahhoz ugyanis túlságosan tiszteli az eredetit, ezért inkább egy – közvetlen – folytatást készít hozzá.

Az 1997-ben bemutatott, John Woo rendezte filmben Sean Archer (John Travolta) FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal (Nicolas Cage). A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból.

Az egyelőre nem világos, hogy bármelyik szereplő visszatér-e a filmbe, de szerintünk jó esély van erre, hiszen Nicolas Cage eleve nem mond nemet semmire.

Szólj hozzá