Kibeszélő: Snowpiercer 2. évad 2. rész

A Snowpiercer 2. évada ott folytatta, ahol az első évad abbahagyta. Az első részben aztán gyorsan felvázolták azt, hogy milyen az élet a Wilford vezette Big Alice-n, amiből megtudtuk, hogy bár komoly élelmiszerhiány van, azért technikailag eléggé előrehaladott dolgokat értek el, amivel egyrészt villámgyorsan meggyógyították Melanie sebeit, másrészt meg csináltak egy emberi “fagyállót”, aki egymaga verte le a Hótörő puccskísérletét.

A második részben aztán gyorsan túl is lendülnek azon, hogy kicsit jóban megismerjük a Big Alice társadalmi összetételét. A Kevin nevű túszból Laytonék étellel kizsarolva kihúzzák, hogy nagyjából mi a helyzet odaát, de ezt követően gyorsan megejtik a túszcserét. Úgy tűnik Wilfordnak többet ér, hogy Kevinnek ne járjon el a szája, minthogy maga mellett tudja Melaniet.

Aztán ennél is nagyobbat lépnek előre a diplomáciai kapcsolatok, amit Melanie felfedezésének köszönhetünk. Sikerül mindenkit meggyőznie, hogy odakint olvad, vagyis várhatóan sokkal hamarabb újra kezdődhet az élet, mint azt várták.

Snowpiercer

A Snowpiercer 2. évadában jelenleg úgy állnak a felek, hogy a Hótörőn van elegendő étek és egyéb az élethez szükséges feltételek, még odaát a Big Alice minden szempontból jobban egyben van, kivéve az ellátmányt. Ez a kölcsönös függés egy látszólagos békéhez vezet, de már most kirajzolódik, hogy a Hótörőn még lesznek belső puccskísérletek és Wilford is jobban örülne, ha ő uralná azt a vonatot is. Arról nem is beszélve, hogy már csak a megalomániája miatt sem feltétlenül boldog attól, hogy odakint olvad…

Közben arra s fény derült, hogy bár komoly fagyási sérülésekkel és kómában, de Josie is életben van, majd jól nem lepődünk meg, ha Layton elkezd azon munkálkodni, hogy megszerezze valahogy azt a technológiát, amivel Melanie sérülését is meggyógyították.

Szólj hozzá