Filmek, sorozatok, kultúra

Kiderült a Tron 3. részének címe

Egy hónapja szivárgott ki a hír, hogy már a kanyarban van a Tron harmadik része, mely most nem csak rendezőt kapott Garth Davis személyében, de a főszereplője véletlenül a címét is kikotyogta.

Az ikonikus első Tron-film, a Számítógépek lázadása 1982-ben debütált. Hosszú ideig böjtöltek az akkori rajongók, apává, talán nagyapává értek, mikor 2010-ben kijött a második Tron, az Örökség, melyben mindenki örömére ismét látható volt Jeff Bridges.

A csekély siker ellenére már öt éve tervben van a folytatás, melyre Jared Leto 2015 után most ismételten rábólintott.

“Annyira izgatott és büszke vagyok, hogy bejelenthetem, igen, szerepleni fogok a Tron: Ares című filmben. Olyan keményen dolgozunk majd, amennyire csak tudunk, hogy olyat alkossunk, amit mind szeretni fogtok. Van pár igazán különleges ötlet a tarsolyunkban. Találkozunk a rácson” – írta közösségi oldalán Leto, aki néhány pillanattal később törölte a film címét a posztjából.

A legfrissebb hírek szerint meglehet, hogy nem a vásznon, hanem a Disney+ csatornán landol először a folytatás, és igyekeznek megnyerni újra a Daft Punk zenekart, hogy írják meg ennek a résznek is a zenéjét – nyilatkozta a streamingszolgáltató zenei részlegének vezérigazgatója, Mitchell Leib a Digital Spynak.

Facebook
<