Kiderült ki törte össze magát az Exatlon 3. évadában

-

2-2-es állásnál sérült le Nagy Dani, a harmadik Extalon és a Kihívók egyik nagy reménysége, de ezzel egyből 3-2 lett az ellenfélnek. Az első két hét alapján ő áll a tabella elején, káprázatos, 83,3%-os mutatóval.

A jobb lábfeje szorult maga alá egy érkezésnél és Nagy Dani az állandó fájdalom miatt azt gondolta, hogy eltörte.

A helyszínen lévő orvosok megvizsgálták, majd kórházba szállították. A röntgen alapján kiderült, hogy nincs törés, de az még nem világos, hogy folytatni tudja-e a játékot.

Kapcsolódó

Exatlon: Megérkezett az új játékos a Kihívok csapatába

A Kihívok csapatának tagja, Nagy Dani a múlt héten sérül le, azóta pedig mankókkal közlekedett és csak lélekben tudta segíteni társait....

Sydney van den Bosch a TV2-n panaszolta el, hogy husinak nevezték követői

Nagy megrázkódtatás érte, el is kellett menni egy reggeli műsorba, hogy elpanaszolja.

Nem engedik az orvosok versenyezni az Exatlon legjobbját

Hazaküldték az orvosok Nagy Danit, akinek csak 24 futam jutott, de ezekből 20-at megnyert. https://filmsor.net/kiderult-ki-torte-ossze-magat-az-exatlon-3-evadaban/ „Az orvosok megvizsgálták a lábadat, de...

Három hét után látták magukat újra a tükörben az Exatlon bajnokai

Amióta elindult az Exatlon Hungary 3. évada, a Bajnokokra igencsak rájárt a rúd.

Most a címlapon

2021 25 legjobban várt új sorozata

Évről évre egyre nehezebb összerakni azokat a listákat, amelyekben az előző évet próbáljuk összerakni vagy éppen az aktuális filmév...

Újabb Trónok harca-sorozatot jelentettek be

Az HBO újabb Trónok harca előzménysorozaton dolgozik, méghozzá a 90 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódó Kóbor Lovag, vagyis a Dunk és Egg történetei alapján.

Az X-Faktor majdnem újra felfedezte a 2004-es Megasztár legjobb énekesét

Annak idején sokan rongyosra hallgattuk Torres Dani albumát, különös tekintettel az Euro Punkra és persze régen volt már a...

A mozikat elkerülte, de streamingen itthon is debütál a Rendbontók

A megtörtént esetet feldolgozó film az 1970-es Miss World szépségversenyre fókuszál, amely az események hatására a nyugati szépségideál 180 fokos fordulatot vett.

A Hírstart ajánlata