Kiderült mikor játszódik majd az Amazon A Gyűrűk Ura sorozata

-

Az Amazon Studios közelgő sorozata első alkalommal hozza el a képernyőkre Középfölde másodkori történelmének hősi legendáit. Ez az epikus dráma évezredekkel J. R. R. Tolkien A hobbitja és A Gyűrűk Ura eseményei előtt játszódik, így a nézőt egy olyan korszakba repíti vissza, amelyben hatalmas erőket szabadítottak fel, dicső királyságok emelkedtek fel és omlottak össze, nem mindennapi hősök mérettettek meg, a reményt vékony fonal tartotta, valamint a Tolkien által papírra vetett legnagyobb gonosz fenyegette az egész világot sötétséggel. A történet egy viszonylag békés korszakban veszi kezdetét, és egy csapatnyi karaktert követhetünk majd a sorozatban, akik között lesznek ismerősök és új arcok egyaránt – ők néznek majd szembe a gonosszal, akinek visszatérésétől régóta rettegett Középfölde. A Ködös-hegység sötét mélységeitől a tündék fővárosának, Lindon varázslatos erdőin és Númenor lenyűgöző szigetkirályságán át a térkép legszéléig királyságok és karakterek vésik a történelem kövébe örökségüket, ami sokáig fennmarad azután is, hogy ők már rég elmúltak, – írja a Screenrant.

A gyűrűk ura sorozat térkép

Legutóbb egyébként decemberben adott hírt magáról a sorozat, akkor kiderült, hogy az így is népes szereplőgárdához további 20 szereplő, Cynthia Addai-Robinson, Maxim Baldry, Ian Blackburn, Kip Chapman, Anthony Crum, Maxine Cunliffe, Trystan Gravelle, Sir Lenny Henry, Thusitha Jayasundera, Fabian McCallum, Simon Merrells, Geoff Morrell, Peter Mullan, Lloyd Owen, Augustus Prew, Peter Tait, Alex Tarrant, Leon Wadham, Benjamin Walker és Sara Zwangobani is csatlakozott.

Kapcsolódó

Unrecorded Night címen készül David Lynch Netflix-sorozat

Kiderült, hogy David Lynch Wisteria munkacímet viselő Netflix-sorozata már az Unrecorded Night címre hallgat.

A Trónok harca színésznője is szerepet kapott a Netflix Sandman-sorozatában

Gwendoline Christie is szerepelni fog a Netflix Sandman-sorozatában, számolt be a Discussing Films.

Most a címlapon

A Netflix kidobott egy videót a Bridgerton 2. évadához

Korábban már megírtuk, hogy A Bridgerton család címet viselő Netflix sorozat 2. évadát.

Megérkezett A nomádok földje szinkronos előzetese

A számos díjat elnyert, Oscar-esélyes film, a Frances McDormand főszereplésével készül A nomádok földje a magyar mozikba is látható lesz.

Ben Affleck kidobta a kukába Ana De Armas posztereit

Ben Affleck és Ana de Armas szakításától hangos Hollywood, meg a brit bulvársajtó.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet