Hír és közéleti magazin

Killer Women – Ezt az ABC sem gondolhatta komolyan

Ha az év legelbaltázottabb pilotjáról kérdeznek majd, biztosan a Killer Women lesz az első ami eszembe jut.

Ha az év legelbaltázottabb pilotjáról kérdeznek majd, biztosan a Killer Women lesz az első ami eszembe jut.

killer-women-abc-tricia-helfer

Hannah Shakespeare Argentínából merített sorozata ugyanis nagyjából a nullával egyenlő. A története, a karakterei és a megvalósítása éppen pont az az elegy lett, amitől óva intenék minden tévésorozat-készítőt. Hogy az ABC hogyan látott ebben fantáziát, azt a negyvenmilliós kérdésnél is nehezebb lenne megválaszolni.

Adott egy női Texas Ranger, aki tökéletes érzékekkel megáldott nyomozó (jobb vagy bal kezes?), ráadásul még a nyolcvanas évek akciósztárjainak szellemét is felidézi, hiszen bármikor átruccan másodmagával Mexikóba, hogy szétrúgja az ottani drogkartell seggét. És nem azzal van a baj, hogy Tricia Helfer nem hozza jól a karaktert, hanem azzal, hogy ez a karakter pocsék.

A karaktert megírók valószínűleg sablonból dolgoztak, hiszen főhősnőnknek nem csak hogy meg kell küzdenie a hímsoviniszta kollégáival, de a még majdnem exférjével közös múlt is kísérti, hiszen a férje nem egyszer megütötte – nem kizárt, hogy nem a Puffin-lekvár, hanem ez adott neki mindent lebíró akaratot és motivációt ahhoz, hogy ranger legyen.

A heti ügy tulajdonképpen egy random CSI vagy NCIS epizód is lehetett volna, az egyetlen pozitívum, hogy láthattuk Nadine Velazquezt pár másodperc erejéig, aki ennyi idő alatt is kábé az ujja köré csavart minden férfi tévénézőt. Igaz kevesen lehettek, hiszen az ABC női csatorna, a Killer Women női sorozat. Kár, hogy a sorozat még az ABC kínálatába sem méltó, nem is nagyon lepődünk majd, meg amikor bejelentik a kaszát. Úgy a napokban.

10/1

killer-women-series-premiere-nadine-velazquez