Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Kritika: THE HOLE IN THE GROUND

Mekkora teher egyedül nevelni egy gyereket? És mit tegyünk, ha a gyerek egy testrabló entitás áldozatává válik?

A Sundance Filmfesztiválon debütáló, kritikuskedvenc The Hole in the Ground egy fiát egyedül nevelő anya történetét mutatja be, aki egyre inkább meg van győződve róla, hogy a fia nem is a fia.

A független filmekben utazó A24 stúdió filmje egy az utóbbi időben eléggé felkapott horroralapra épül. Egyrészt a gonosz gyermek, mint karakter a nemrég bemutatott The Prodigy (A csodagyerek) és a Brightburn (A lángoló fiú) alapszituációja is volt, másrészt a legutóbbi kiugró horrorsikert is egy hasonlóan folklóros alapokon nyugvó horror, a The Babadook érte el.

Merthogy a The Hole in the Ground (avagy magyar keresztségben A gyermek – ehhez csak annyit: WTF?) a fiát Christ (James Quinn Markey) egyedül nevelő Sarahról (Seána Kerslake) szól, aki egy ír vidéki faluba költözik, hogy – vélhetően – így tartsa magát távol az őt bántalmazó Chris apjától. Aztán ahogy lenni szokott, itt sem lehetnek nyugodtan.

Az elsőfilmes rendező Lee Cronin saját, a szintén elsőfilmes Stephen Shield-szel közösen szerzett forgatókönyve tehát egy olyan anya-fia kapcsolatot mutat be nekünk, amelyet nem először láthatunk, de mint mindig rengeteg múlik azon, hogy ezt hogyan vitelezik ki és milyen mondanivalót sikerül sűríteni a az ijesztő jelenetek közé. Márpedig az egyedülálló anyák amúgy sem egyszerű életét élő Sarah mindennapjait egy ódon ház, egy félelmetes szomszéd és egy kísérteties lyuk teszi még bonyolultabbá.

A látványban az ír folklór színeit használó The Hole in The Ground alapkonflikutást az adja, hogy az anyja által kissé túlféltett Chris az éjszaka közepén eltűnik, majd az anyja az erdőben talál rá, egy óriási lefolyóra emlékeztető gödör közelében. Hogy a képződmény micsoda pontosan, arra csak tippjeink lehetnek, éppen annyira lehet egy korábbi meteorbecsapódás helyszíne, mint egy régi bánya lejárata, vagy éppen csak a természet alkotta különös árok.

Sarah hazaviszi a gyermeket, majd idővel – megismerve a közelében lakó idős nő történetét és  –  a Chris viselkedésében lévő egyre több és nagyobb változást látva kezd meggyőződésévé válni, hogy a fia nem is a fia, hanem egy imposztort nevel. Tegyük hozzá éppen annyira átengedve magát ennek az anyai ösztönnek, mint nyitva hagyva a lehetőséget arra, hogy az ő elméje kezd megbomlani. Aztán amikor Sarah tudomást szerez egy a szomszédjában a múltban történt nyugtalanító és tragikus eseményről, akkor egyre biztosabb lesz benne, hogy az anyai ösztöne nem csalta meg és úgy dönt megpróbálja bebizonyítani, hogy a fiú, akit haza hozott a gödör mellől, már nem az ő fia.

A The Hole in the Ground egyik legnagyobb erőssége az atmoszférája, amelyet egyrészt annak köszönhet, hogy szinte az összes jelenet a házban játszódik, így alapvetően lesz némi kényelmetlen bezártságérzetünk, de még inkább elkezdünk fészkelődni a székben Sarah rémálmait és a Chrisen végbemenő változást látva, amire a közeli erdő – és annak vészjósló krátere – felől érkező hangok csak rátesznek.

Ha megadjuk a lehetőségét annak, hogy a film valóban a Babadook örökségét igyekszik továbbvinni és ezen az úton keresünk magyarázatot az eseményekre, akkor egy rettenetesen okos szimbólumokkal felépített lélektani thrillert kapunk – hozzátesszük azért a jól időzített jumpscarektől sem riad vissza a film.

Mi minden anya legnagyobb félelme? A gyermeke egészsége, biztonsága, na meg valahol az, hogy nem olyanná válik, mint amilyennek szeretnénk. Jelen esetben konkrétan Sarah félelme az, hogy Chris az apjára fog hasonlítani. Bár a filmben egyszer sem hangzik el, de vélhetően Sarah Chris agresszív, bántalmazó, a gyerekre rossz hatást gyakorló apja elől menekült az istenháta mögé. A homlokán lévő sebhelyen túl azért több utalást is kapunk arra, hogy abban a kapcsolatban nem volt minden rendben, ahogy azt is tudjuk, hogy egy ilyen különválást egy 10 éves forma gyerek nem úgy, vagy teljesen másként él meg.

Chris szájából nem egyszer elhangzik, hogy apa mit csinált volna másként, ennek ugye legdurvább esete az “Apa megölte volna nekem”, ami akkor hangzik el, amikor Chris beparázik egy szobájában lévő póktól, majd hiába kéri az anyát, hogy az ölje meg, az anyja csak befogja és szabadon engedi a pókot. Bár egy pók megöléséből nem lehetne alapesetben messzemenő következtetéseket levonni, ha szimbólumokat keresünk, akkor ebből nyugodtan következhetünk Chris apjának agresszívebb fellépésére, illetve persze arra is, hogy Chrisnek igencsak hiányzik az apja.

Persze az anyaság elsődleges félelmei közé még sok minden tartozhat. Akinek van már gyermeke az biztosan megélt már olyan időszakokat, amikor a gyerek nem eszik rendesen, nehezebben barátkozik, vagy éppen kissé depressziós lesz attól, ha valamilyen változás éri (például új közösségbe kerül egy költözést követően). Ezeket a szituációkat gyermek is, szülői is teljesen másképp él meg. Aztán ott van ennek ellenkezője is: amikor a gyerek hirtelen megeszik olyan ételeket, amiket eddig nem (nem azt mondom, hogy egy pók elfogyasztása természetes dolog, de igenis sok olyan gyerek van, aki vett már a szájába különböző bogarakat), látványosan megszaporodnak a barátai és nem akar már a szüleivel általa dedósnak vélt játékokat játszani. És igenis sokunk szájából elhangzott már a mondat: “Ez nem az én fiam.” “Te nem is az én fiam vagy” és társai – szituációtól függően.

A gyermekét egyedül nevelő Sarahnak egyébként sem kevés dolga volt. A munka és a gyerekkel való foglalkozás mellett még a házimunka, így a ház teljes felújítása is az ő nyakába szakadt – az idegi kimerültség garantált, amire csak rátesz egy lapáttal, hogy Chris nem azt csinálja, amit ő mond neki és még a szomszéd néni tragikus története is befészkeli magát a gondolatai közé. Csoda-e hát, ha ilyen idegállapotban mindenhol a gyermekünkre leselkedő démonokat látunk?

A The Hole in the Ground-nak nem csak a szimbólumrendszere, de a zsáner nagyjaira való kikacsintásai is zseniálisak. Sarah hatszögletű tapétái az Overlook Hotelt idézik (Ragyogás), de a Babadook mellett a Goodnight Mommy (Ich seh, ich seh) és a Blair Witch (Ideglelés) filmek stílusjegyei is felfedezhetőek a filmben.

Lee Cronin rendezői debütálása messziről elkerüli a zsáner kliséit, Seana Kerslake személyében pedig tökéletes vezetőszereplőt talált a filmjéhez. Kerslake önmagával és gyermekével szembeni bizalmatlanságát sugárzó arcjátéka feltűnően hangsúlyos eleme a filmnek, még a fiát alakító James Quinn Markey, visszafogottabb, néhol teljesen érzelemmentes előadása leginkább a Hatodik érzék Haley Joel Osmentjét idézik és ettől válik igazán félelmetessé a karaktere.

Első rendezés létére rendkívüli műfaji érettségről tesz tanúbizonyságot, persze ehhez az is szükséges, hogy a néző ne egy föld alól előbújó testfoglaló szörnyetegek férkőznek be az otthonunkba típusú popcornhorrorként kezelje, hanem egy mélyponton lévő egyedülálló anya érzelmi kivetüléseiként tekintsen a filmben felbukkanó borzalmakra.

A film üzenete aár az is lehetne, hogy nem elég a tükörbe (!) nézni, hanem le kell merülnünk a gödör aljára és szembe kell néznünk saját magunkkal és a legnagyobb félelmeinkkel ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A címben szereplő (természetesen nem A gyermekre gondolunk…) lyuk pedig éppen annyira lehet a múlt sebeinek jelképe, mint amennyire jelképezheti a bizalmatlanságot, ami ha egyszer két ember közé beékeli magát, talán soha nem szabadulunk tőle.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
The Hole in the Ground (2019)
80%
Kitűnő bemutatkozás

A The Hole in the Ground minden bizonnyal - már - nem lesz olyan klasszikus, mint a Babadook, de egy fércműnél messze nagyobb figyelmet érdemel. Ahogy a jövőben a rendezője és a főszereplője is.

  • Szerintem
Ez is érdekelhet:
<