Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Közeleg a LIDÉRCES MESÉK ÉJSZAKÁJA

Vajon elég tökös lesz-e a Libabőr erősebb gyomrúaknak szóló “változata”?

André Ovredal, A boncolás és a Trollvadász rendezője ezúttal is a borzongatásunkra készül, persze ez már a Lidérces mesék éjszakája (Scary Stories to Tell in the Dark) címből kitűnhet.

Ráadásul a produkció felett ott bábáskodik Guillermo del Toro mester is, aki szintén híres arról, hogy mindenféle rémlényekkel kápráztassa el a horror szerelmeseit.

A Lidérces mesék éjszakája az 1981-ben megjelent azonos című Alvin Schwartz által írt ás Stephen Gammell által illusztrált regényen alapszik, amely tulajdonképpen a rémisztő lények gyűjtőalbuma, de – többek közt – a lenti videóban is látható Jangly Man személyében a filmváltozat eddig nem ismert lényekkel is riogat majd – PG-13-as korhatár-besorolással, nálunk 16-os karikával.

A film hivatalos szinopszisa szerint 1968-at írunk, Amerikában járunk. Szinte mindenütt a változás szele fúj, a metropoliszokban zajló felfordulásoktól távol, Mill Valley kisvárosában azonban generációk óta a Bellows család árnyéka vetül a helyiek életére. A család városszéli kúriájában élt Sarah, egy fiatal lány szörnyű titkokkal, aki gyötrelmes életét félelmetes történetek sorozatává formálta, és ezeknek nagyon is valóságos következményei lesznek egy csapat kamasz számára, akik rábukkannak Sarah könyvére.

Az augusztus 9-én a mozikba kerülő, több rövid történetből összeálló film főszereplői Zoe Margaret Colletti, Michael Garza, Gabriel Rush, Dean Norris, Gil Bellows, Lorraine Toussaint, Javier Botet, Jane Moffat és Kathleen Pollard lesznek.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<