Magyar előzetest kapott a Raya és az utolsó sárkány

A magyar forgalmazó, a Fórum Hungary közleménye szerint március 5-én érkezhet a magyar mozikba – amennyiben már nyitva lesznek – a Disney-féle Raya és az utolsó sárkány, aminek az első szinkronizált előzetese is debütált. Ugyanezen a napon indul Magyarországon a Disney Plus streaming-szolgáltatás is Magyarországon, így várhatóan ott is elérhető lesz a film.

A Raya és az utolsó sárkány című animációs film története Kumandra fantasztikus világába repít, ahol emberek és sárkányok egykor harmóniában éltek egymás mellett. Amikor azonban egy gonosz erő fenyegette a vidéket, a sárkányok feláldozták magukat az emberiség megmentése érdekében.

Most, 500 évvel később ez a gonosz visszatért, s egy magányos harcosra, Rayára hárul a feladat, hogy felkutassa a legendás utolsó sárkányt, aki egyesítheti a széthullott földet és megosztott népeit.

Kapcsolódó:

A Disney megindokolta miért rasszisták a meséi

Élőszereplős Pinokkió-film jön Tom Hanks főszereplésével