Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

MARY – Előzetest kapott Gary Oldman szellemhajós filmje

A zátony forgatókönyvírója ismét tengerre viszi tehetségét.

A kísértetházas horrorok egyik logikai rákfenéje, hogy a szereplők már csak akkor próbálnak meg elmenekülni a házból, amikor a film utolsó harmadába léptünk. Na a Mary főszereplőinek esélye sincs a menekülésre ebben a tekintetben.

A Mary ugyanis bár a klasszikus kísértetházas alapokra épít, nem egy házban játszódik, hanem egy Mary nevű vitorláshajón, amelyet egy árverésen vásárol meg a Gary Oldman által alakított gazdája.

A vitorláshajónak persze lehet némi – nem csak tenger által – hányattatott múltja, de nem csak azért, mert alapos felújításra szorul, hanem azért is, mert miután tengerre szálltak vele elég különös dolgok történnek a fedélzetén – és ahogy az már az előzetesből kiderül, a hajó akárhányszor csak nyílt vízre ment, annak bizony emberek eltűnése lett a vége.

A film forgatókönyvét a cápás A zátonyt is jegyző Anthony Jaswinski, még a rendezői székben Michael Goi foglal helyet, akinek egy 1999-es próbálkozást követően ez lesz a második nekifutása filmrendezőként, hiszen eddigi pályafutása alatt inkább sorozatokat rendezett illetve dolgozott vezető operatőrként (American Horror Story, Falling Water, Swamp Thing).

Gary Oldman mellett egyébként Emily Mortimer, Jennifer Esposito, Stefanie Scott, Owen Teague és Manuel Garcia-Rulfo is szerepel az októberben érkező filmben.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<