hétfő, január 25, 2021

Még mindig nem zárult le a ‘The Fappening’

-


2014-ben hatalmas botrány tört ki sztárok meztelen fotóinak kiszivárogtatása nyomán – most elítélték a bűnöst.

Jennifer Lawrence meztelen feneke

Ryan Collins, a pennsylvaniai hacker az NBC News elmondása szerint hamis, Apple és Google által küldött e-maileken keresztül jutott a celebek jelszavaihoz 2014-ben, melynek során kirobbant a “Celebgate”, vagy “The Fappening” néven emlegetett szivárogtatási botrány. Nemrégiben a „tolvajt” elítélték Los Angeles-ben, a férfi akár 5 évet is kaphat a bűncselekményért.

Ugyan még nem sikerült bebizonyítani, hogy a férfi osztotta meg a meztelen képeket, az már egyértelművé vált, hogy ő szerezte meg azokat. Collins 50 iCloud és 72 Gmail fiókot tört fel.

Az összes híresség közül talán Jennifer Lawrence volt az egyik legérintettebb az eset során, aki hangot is adott félelmeinek a Vanity Fairnek adott interjú során:

„Csak azért mert közszereplő vagyok… nem azt jelenti, hogy én akartam ezt. Ez az én testem, és az én döntésem kéne hogy legyen, és maga a tény, hogy ez mégsem így van, teljes mértékben undorító. Nem hiszem el, hogy egy ilyen világban élünk.”

Kapcsolódó bejegyzések

Jennifer Lawrence pizsiben rohangált az utcán

Nem volt más választásom, mint egy egyszemélyes partit csapni - írta a bejegyzésében a színésznő.

5 érdekesség a 30 éves Jennifer Lawrence-ről

Szombaton ünnepelte születésnapját a színésznő, aki számára a nagy áttörést Az éhezők viadala hozta el.

Egy Hollywoodi sztár szerint az ő hasonmása a Mellékhatás főhősnője

A világ egyik leghíresebb színésznője szerint a Mellékhatás főhősnője az ő hasonmása. Vagyis inkább fordítva van a dolog, de ez most mindegy is.

MOB GIRL – Jennifer Lawrence maffiafilmben kapott főszerepet

Paolo Sorrentino nyáron New Yorkban kezdi forgatni Mob Girl című új filmjét, amelynek főszerepét Jennifer Lawrence kapta.

Friss

Újabb sorozatban vállalt szerepet Brie Larson

Brie Larson továbbra is igyekszik megtalálni az egyensúlyt a kisképernyő és a mozivászon között.

A ValóVilágból azt is megtudtuk, hogy a felsál a sertés nyakában van

A gazdálkodás hete zajlik éppen a ValóVilágban és ha már annyit tanultunk tőlük eddig is, akkor ezúttal is isszuk a szavaikat.

Keira Knightley nem vetkőzik többé, ha a filmjét férfi rendezi

Keira Knightley bejelentette, hogy többé nem vetkőzik azokban a filmjeiben, amelyeket férfi rendez.

A Hírstart ajánlata