Top Meghalt Sas József

Meghalt Sas József

Hosszú betegeskedés után 82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas humorista.

A Blikk értesülései szerint a humorista szervezete tegnap éjjel feladta a harcot a koronavírus ellen.

“Színész vagyok. A lényeg nem az, hogy hol játszom, hanem hogy játsszam, amíg tudok.”

Sas József, eredetileg Polacsek József (Békéscsaba, 1939. január 3.) Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, színházigazgató, humorista; érdemes és kiváló művész.

Békéscsabán született, édesapja is színész volt, de a holokauszt áldozata lett.[2]

Sas József beszél a Seress Rezső könyv bemutatóján, Seress állandó törzshelyén és munkahelyén, a Kispipa vendéglőben, 2010. november 29-én Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.

A művész 2018. november elején bejelentette, hogy – egészségi állapotára hivatkozva – valamennyi további 2018-as szereplését lemondja. 2019 elején feleségével Thaiföldön nyaralt, ahol kétoldali agyvérzést kapott. Egy különgéppel szállították Magyarországra, ahol megkezdték kezelését.

2020 végén elkapta a koronavírus-fertőzést, súlyos megbetegedéssel szállították kórházba.

Felesége Komjáti Zsuzsa, akivel 1977-ben házasodtak össze, lányuk Sas Ágnes.