Napéjegyenlőség sorozatkritika

A sorozat története szerint 1999-ben nyomtalanul eltűnik 21 végzős középiskolai diák. Az egyik diák húgát, Astridot (Danica Curcic) akkor és azóta is mindenféle látomások gyötrik és egy furcsa telefonhívást követően (mindössze 3 gyerek került elő, ezek egyike hívja fel) úgy dönt, hogy saját maga jár utána, hogy mi történt a nővérével és ahogy az lenni szokott:

nem túl sok jóval kecsegtet az az út, amiben megismeri testvére, Ida (Karoline Hamm) és osztálytársainak az eltűnése mögötti felkavaró igazságot.

Napéjegyenlőség

A Napéjegyenlőség mindössze hat részes, így akár egy délután alatt is ledarálható darab, a sztori pedig adja is, hogy egyben daráljuk le, hiszen rendkívül sűrű és kellően fordulatos ahhoz, hogy berántsa a nézőt.

A köznyelvben hamar a dán Dark-ként terjedt el bemutatása előtt, és valóban is hasonlóság a két sorozat stílusában, de ez a nyomasztó atmoszféra alapból jellemzője a skandináv sorozatoknak, így inkább úgy helyesebb ez a megállapítás, hogy a Dark volt az, amelyik egyébként remekül másolta kicsit az északi produkciókra jellemző nyomasztó közeget.

A Napéjegyenlőség egyébként eléggé egyszemélyes sorozat, már olyan értelemben véve, hogy a két idősíkon elmesélt történetet azért eléggé egy perspektívából követhetjük nyomon, tulajdonképpen Astrid nyomozása adja a cselekmény magját, mi nézők pedig vele együtt rohanunk a kissé kiszámítható, mégis meglepő befejezés irányába.

Napéjegyenlőség sorozat

A Dark tudományosságával szemben itt a hitvilág elevenedik meg hangsúlyosan, a Fehér éjszakákban is látott germán-skandináv-kelta okkult szertartások, rúnák, mítoszok és látomások világába kalauzolják a nézőt, aláhúzva a kozmikus fordulónapok fontosságát és jelentőségét vagy az eleve elrendeltséget, mindezt az Ostara folklór hagyományaira felépítve. (Az Ostararól lejjebb bővebben is olvashat, aki már látta a sorozatot.)

A Napéjegyenlőségnek megvan a maga kiváló vizuális atmoszférája, amit remekül támogattak meg a kelta világ szimbolizmusával és a cselekmény is kellően dinamikus ahhoz, hogy ne tudjuk letenni a sorozatot, amíg az ügy végére nem jártunk. A befejezést biztosan sokan megosztónak találják majd, bár szerintem ez így volt tökéletes (abban az esetben, ha nem készítenek második évadot).

Az azonos című podcast alapján készült Napéjegyenlőség Tea Lindeburg sorozata és a Netflixen látható.

(A videó alatt némi magyarázat a sorozat mögött álló kelta folklórról, az Ostararól azoknak, akik már látták a sorozatot.)

Az Ostara egyébként egy ősi kelta ünnep.

A magvetés ideje, a fák, a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Március 19. és 21. közé esik. A kereszténység Jézus feltámadásának ünnepévé tette, ami lényegében a tavasz, a természet újjáéledésének metaforája. Az ünnep pogány nevéből alakult ki a mai easter szó, ami az angolban a húsvétot jelöli.

A druidák és a hívek a termékenység istennőjét köszöntötték ezen a napon. Hitük szerint az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti őt mély álmából, az istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.

Ostara hiedelemvilágához szervesen hozzátartozott a nyúl mint jelkép, vélhetően a szaporaság és a tavasz kapcsolata miatt, valamint a tojás, mint az új élet megtestesülése. A pogány ünnepléshez kapcsolódott a tűzgyújtás, továbbá a tojásfestés, mint ünnepi tevékenység, ami mára a húsvét ünnepkörének lett fontos része.

Forrás Szkecs