Hír és közéleti magazin

Nehéz idők járnak a művészfilmekre Magyarországon

Ellenőrzés alatt a szerzői mozi Magyarországon címmel közölt tudósítást a Le Monde. A francia balliberális lap szerint “nehéz idők járnak jelenleg a művészfilmekre Magyarországon”.

Ellenőrzés alatt a szerzői mozi Magyarországon címmel közölt tudósítást a Le Monde. A francia lap szerint “nehéz idők járnak jelenleg a művészfilmekre Magyarországon”.

toldi pálfi györgy

Példaként említette Pálfi György Toldi című filmtervét, amelyet egy év huzavona után végül nem támogatott a Magyar Nemzeti Filmalap azért, mert a rendező állítólag nem fogadta el, hogy az akciójelenetekhez ráerőltessenek egy másodrendezőt.

A tudósító, Joelle Stolz megemlítette, hogy a kormány és a filmes szakma egy jelentős része között már eddig feszült volt a viszony. A rendszer létrehozta a Magyar Filmakadémiát a Magyar Filmművészek Szövetségének ellenében, amelynek elnöke, Tarr Béla már Szarajevóban él és dolgozik. Fliegauf Bence Csak a szél című filmjének 2012-es berlini bemutatóján a magyar hatóságok szétosztottak egy szöveget az újságíróknak, amelyben a magyarországi cigányüldözésekről szóló mű fiktív jellegére hívták fel a figyelmet. Legutóbb pedig szintén Berlinben Hajdú Eszter a romagyilkosságok elkövetőinek peréről készült Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmjének vetítése adott alkalmat “a hivatalos Magyarország képviselőjének egy hosszú önmagyarázkodó beszédre”. “Megannyi példa arra, hogy az Orbán-rezsim milyen módon tartja feladatának korrigálni a magyar filmeseknek hazájukról kialakult képét” – írta a Le Monde.