Koronavírus New Yorkban – New Amsterdam 3. évad kritika

A New Amsterdam: Vészhelyzet New Yorkban egyike a számos olyan tévéműsornak, amelyet a koronavírus-járvány érintett, emiatt a 2. évad záróepizódja nem a tervek szerint alakult.

Ennél fogva nem is kaptunk akkora fordulatot, mint az első évad végén és arra számítottunk, hogy olyan erős évadkezdés sem érkezik, mint amilyet a 2. évad nyitóepizódja produkált. A sorozat alkotói azonban ránk cáfoltak, s bár a 2. évad végén kegyeleti okokból nem került képernyőre a pusztító influenzáról szóló epizód, a harmadik évadban kőkeményen beleállnak a koronavírus-járványba, mint központi témába.

New Amsterdam koronavirus

A TV Guide-nak adott interjúban David Schulner, a sorozat alkotója és ügyvezető producere elárulta az eredeti tervét a 2. évad fináléjára. Kiderült, hogy a 2. évad utolsó részében a csapatnak át kellett volna mennie a Dominikai Köztársaságba, hogy egy pusztító hurrikánt követően nyújtson segítséget az ott élőknek.

“A hurrikán-epizód volt a hatalmas csattanónk. A főhősök egy nagy bajban lévő kórházba mentek volna segíteni – hatalmas fordulat lett volna benne, élet és halál között lebegtek volna a szereplők,  leesett volna az emberek álla.”- mondta Schulner.

Nos, ebben a tekintetben a 3. évadra sem lehet panaszunk, hiszen a koronavírus-járvány mellett egy kényszerleszállást végrehajtó repülőgép és az AIDS is fontos szerepet kapott az új szezon első részeiben. Emellett egy fontos szereplő kilépett a sorozatból (hogy ki és hogy mi miatt, nos ide kattintva olvashatsz erről), továbbá több szereplő élete is éles fordulatot vesz.

New Amsterdam Max es Luna

Ezek mellett az idealista Max Goodwin (Ryan Eggold) természetesen továbbra is hatalmas kalamajkát vált ki a döntéseivel, de talán most először azzal is igazán szembesül, hogy az idealizmus által vezérelt, hirtelen meghozott döntései (például, hogy az orvosai nem írhatnak fel már-már drognak minősülő erős fájdalomcsillapítókat) milyen következményekkel járnak.

Ha már következmények, a New Amsterdam 3. évada már az első hét epizódjában a koronavírus-járvány ellen hozott intézkedésekkel halad is előre, így például bemutatják milyen következményekkel jár orvosi és beteg szempontból is a “társasági távolságtartás” vagy csak egyszerűen az, hogy az emberek félnek más emberek társaságába kerülni.

“Bár meglehet, hogy csak színészek vagyunk, minket a nagyon is valóságos orvosok inspirálnak, akik mindennap harcolnak”

New Amsterdam Max es Helen

Természetesen Dr. Helen Sharpe (Freema Agyeman) és Max kapcsolata is tovább bonyolódik, amit elsősorban a 2. évadban már felvezetett Cassian Shin (Daniel Dae Kim) színre lépése kuszál kicsit még jobban össze. 

“Ebben a szezonban – valamikor – szembesülniük kell azzal, hogy mik ezek az érzések, vagy mit éreznek egymás iránt, mert egy kimondatlan kapcsolat van közöttük” – mondta egy korábbi, US Weeklynek adott interjújában a Max Goodwint alakító Ryan Eggold.

Eggold akkor arról is beszélt, hogy a mostani szezon célja a koronavírus-járvány utáni „új normális” felfedezése, mind a kórházban, mind pedig a szereplők magánéletében. “Ez egy nehéz időszak, hiszen a rendszert teljesen legyűri ez a járvány, ami mindannyiunkat felkészületlenül ért.”

New Amsterdam

Eggold nem is beszélt mellé, a New Amsterdam 3. évada szívszorító módon mutatja be az orvosok és az ápolók küzdelmét, miközben Max Goodwin karakteréhez hűen nem felejt el odamondogatni az amerikai egészségügyi rendszernek és persze olyan forró témákat sem kerül meg, mint a szexuális beállítottság vagy a származás kérdése.

Max Goodwin idealizmusa is kezd átalakulni, mostanra a “Hogyan segíthetek?” helyett egyre jobban az a kérdés foglalkoztatja, hogy mit kellene porig rombolnia ahhoz, hogy egy újat építhessen, miközben egyedülálló apaként is helyt kellene állnia. De nem csak Max életét fordítja fel fenekestől a járvány, hanem a kórház dolgozóinak és betegeinek mindennapjait is, akik mellé több izgalmas új és régebbi szereplő is csatlakozik.

New Amsterdam 3 evad

Szóval sem Max Goodwin, sem a többi szereplő élete nem lett egy cseppet sem jobb vagy könnyebb és a sorozat 3. évada pont olyan érzelemgazdag, mint a korábbi szezonok. Sőt, talán azzal, hogy egyértelműen a koronavírus-járvány idején helytállt és elhunyt kórházi dolgozók és emberek előtt kívánnak tisztelegni, még az egésznek mélyebb jelentést is ad.

Alább egyébként belenézhettek a New Amsterdam 3. évadának első öt percébe – Ryan Eggold különleges üzenetével.