Filmek, sorozatok, tévéműsorok és sztárhírek

Olvasópróba: A budapesti gengszter

Cím: A budapesti gengszter

Kondor_VilmosSzerző: Kondor Vilmos – elég titokzatos alakja a magyar kriminek. Védi a magánéletét, interjút ritkán és e-mailben ad csak. Amit tudni vélünk róla: vegyészmérnök, a Sorbonne-on szerzett diplomával. Gimnáziumi matematika és fizika tanár, Sopron közelében él. A Budapest Noir tette sikeres szerzővé, ezt a sorozatát folyamatosan bővíti, bár más sorozattal is próbálkozott, ez maradt a sikeres regényvilága.

Budapest NoirFilmes kötődés: az első Gordon Zsigmond-regény, a Budapest Noir filmként is elkészült,  2017-ben mutatták be Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka főszereplésével. A Magyar Filmdíjon több jelölést is kapott, de igazi siker nem lett belőle. Így hiába a regénysorozat, nem valószínű, hogy Gordon Zsigmond visszatér a mozikba. Regényként azonban elmerülhetünk még a Bűnös Budapest világában – a jelen kötet Gordon korai, amerikai éveiből mutat be egy történetet.

Műfaj: noir, krimi

Kondor Vilmos A budapesti gengszterBorító: nem túl látványos, nem akad meg rajta az ember szeme. Amíg az Agave gondozta a szerző regényeit, emlékezetesebb borítókat láthattunk. Viszont értékelhető, hogy egységes – a sorozat minden kötete ilyen borítót kap, egy noir alakkal a középpontban, csak az alapszínnel játszva kicsit.

Cselekmény: a magyar származású, de az Államokban dolgozó újságíró, Gordon Zsigmond felkérést kap egyenesen a kormányhoz közeli személyektől. Le akarnak buktatni korrupt politikusokat, akik hasznot húznak a szesztilalom megszegéséből. Mivel Gordon korábban bokszoló volt, és egykori menedzsere középszinten van Al Capone bandájában, ő be tudna épülni. Egy belengetett sikercikk, ami Pulitzer-díjat is érhetne, meggyőzi, hogy vállalja a feladatot. Ám a szervezeten belüli játszmák egyre életveszélyesebbek, és a férfinak rá kell döbbennie, hogy a megígért védelmet nem tudják biztosítani. Csak magára számíthat, hogy ne pusztuljon bele a szeretteivel a maffia játszmáiba.

Ami tetszett:

  • a szerző remekül megragadta a szesztilalom világát, tipikus helyszíneit és közismert szereplőit. Hangulatos, ahogy Gordon átéli a szeszcsempészet izgalmait, az egymásnak állított csapdákat, és olyan tipikus helyszínekre látogat el, mint az illegális bárok.
  • bár nem történelmi regény, sok valós elemet és szereplőt mozgat. Többet meg lehet tudni Caponéról, a szervezetéről és a Valentin-napi mészárlásról is.
  • nem ringat illúziókban. Egy korrupt világot mutat  be, ugyanolyan sok bűnnel, mint a bűnös Budapesten.
  • a cselekmény kellően változatos és fordulatos. Még a végére is jut egy csavar.
  • Kondor Vilmos stílusa. Nem véletlenül hasonlítják a nagy amerikai noir szerzőkhöz. Komor, férfias és sodor magával.
  • a történet megválaszol pár kérdést hőse múltjával kapcsolatban, amelyre eddig csak utalások voltak a korábban megjelent kötetekben.

Ami nem tetszett:

  • ok, korrupt és bűnös a szesztilalmi Amerika is, de ennyire reménytelen a helyzet? A jó ember nem győzhet sosem, és szenved mindeki, aki nem alkuszik meg? Eléggé hangulatgyilkos a kötet.
  • Gordon karakterében nem éreztem semmit másnak. Ugyanaz a figura, akit a korábbi kötetekben is láttunk. Bátor, bevállalós, szilárd erkölcsi kódexszel, de annyi realitás érzékkel, hogy tudja, mikor kell feladnia. Még csak azt sem éreztem, hogy naivabb lenne, mint a későbbi események idején.
  • a szerelmi szál. Egyáltalán lehet ezt szerelmi szálnak nevezni? Gordon részéről hiányoltam az érzelmeket.
  • valahol értem, miért kellett a magyar szál még a szervezeten belüli összeesküvésben is, ahonnan a cím is jön. Csak éppen nem érzem reálisnak, hogy pont egy magyar cselvető van Capone körül, akit pont egy magyar újságíró nyelvtudása buktat le…
Kondor Vilmos: A budapesti gengszter
60%
Hangulatos, de

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. Tett hozzá az univerzumhoz, hangulatos és a cselekmény is lekötött. A kor, a stílus ellensúlyozni tudta, hogy milyen lehangoló a végkimenetel, és Gordon nem egy fejlődő hős.

  • Szerintem
<