Hír és közéleti magazin

Üdv a BBC America klónklubjában

Pedig-pedig… A pilottól nem voltam elájulva. Nagyon nem. A folytatásban azonban egyáltalán nem unatkoztam, sőt, kifejezetten érdekes utazás volt az Oprhan Black első évada, amelyben Tatiana Maslany új fejezetet nyitott a televíziózás történetében.

Pedig-pedig… A pilottól nem voltam elájulva. Nagyon nem. A folytatásban azonban egyáltalán nem unatkoztam, sőt, kifejezetten érdekes utazás volt az Orpan Black első évada, amelyben Tatiana Maslany új fejezetet nyitott a televíziózás történetében.

orphan black2.jpg

Kezdetben vala a meleg mostohatestvér és a rosszarcú, szétcsúszott drogos exbarát, akiknek karakterét eléggé feleslegesnek éreztem a pilotban, de így utólag vissza gondolva már csak attól féltem, hogy az ő száljaik kissé kilógnak majd a történetből és a szerepeltetésük inkább csak időhúzó jellegű lesz, mintsem hogy érdemben hozzájárulnának egy első hallásra jónak hangzó klónsztorihoz.

Nos ez a “klónsztori” nem lett túl bonyolult, pontosabban inkább azt mondanám, hogy nem akarták ezzel untatni a szórakozni vágyó nézőket (bár azért voltak tudományos magyarázatok, amiknek a szakértői megközelítését inkább hagyjuk, mert nem hogy genetikából, de még biológiából sem voltam soha zseni), sokkal inkább nagyobb szerepet kapott az összeesküvés része és persze Tatiana Maslany igazán meggyőző játéka.

ob.gifEgyszerűen fantasztikus ahogy a csaj 4 különböző karaktert hozott le hibátlanul, hiszen Sarah, Alison, Cosima és Helena karakterét hozza (Bethét azért nem sorolnám ide, mert a csajt azért nem ismertük meg eléggé). A négy karakter valóban négy különböző személyiség lett azáltal, hogy Maslany mindegyikükbe életet tudott önteni a különböző gesztusaival és beszédstílusával. A legkönnyebb dolga talán az akcentusos Helenával volt, de házianyu Alison és geek Cosima igen nagy kihívás lehetett a számára. Egyszerűen tényleg mintha nem ugyanazt a színészt láttuk volna a vásznon.

A pilotban “riadalmat keltő” meleg tesó Fe(lix) a folytatásban már inkább az egyik legszimpatikusabb karakter volt, egyrészt nagyon jó mondatok írtak neki, másrészt amikor képbe került mindig lehetett valami poénra számítani. Ráadásul az őt alakító Jordan Gavaris végig nagyon jól hozta a karaktert, a srácot el sem tudom képzelni hetero szerepben.

ob helena.gifNemcsak kettejük miatt, de úgy általában nem lehet panaszunk az Orphan Black karaktereit megtestesítő színészekre, persze ehhez először is a jó karakterekre van szükség, ahhoz meg jó írókra. Aminek nem is voltak híján, még akkor sem, ha a sorozat nem kifejezetten úgy lett sci-fi, ahogy azt előzetesen vártuk.

Azonban nagy fegyvertény, ha egy sorozat el tudja azt érni nálam, hogy az aktuális epizód után azonnal akarjam a következőt, mindezt úgy, hogy még csak nem is voltak nagy epizódvégi cliffhangerek. Az Orphan Black egyszerűen szórakoztató volt.

Aki nem vágja az alapsztorit annak legyen elég annyi, hogy egy Sarah Manning nevű csaj szemtanúja lesz egy öngyilkosságnak. A pláne ebben az, hogy tulajdonképpen a saját maga tökéletes mását látja a sínek közé ugrani. A “leszarom” stílusban élő csaj úgy dönt felveszi a halott lány Beth Childs inkognitóját (hogy lerázza magáról a drogos exbarátját Vicet (Michael Mando), aki így azt hiszi majd ő halt meg), azonban hamar kiderül, hogy ez nem éppen a legjobb döntés, hiszen Beth rendőr. Persze még ez a legkisebb gond, hiszen hamar egy több irányból közelgő összeesküvés közepén találja magát és kiderül legalább nyolc “Sarah” kullog még valahol a világban.

orphan black.png

Főhősünk egyrészt vissza akarja szerezni Mrs. S-től (Maria Doyle Kennedy) az őt is nevelő gyámtól a gyerekét Kirát (Skyler Wexler), közben megpróbálja lerázni magáról a múltat, de Beth társa Art (Kevin Hanchard) és barátja Paul (Dylan Bruce) előtt is tökéletesen el kell játszania Beth szerepét. És akkor már csak hab a tortán, hogy valaki igencsak szeretné megölni őt és genetikai hasonmásait.

ob alison.gifSzóval elég érdekes szál van ahhoz, hogy a sorozat fenntartsa a figyelmünket, később ezek még tovább terebélyesednek, itt-ott pedig összeérnek, ezzel pedig még tovább bonyolítva a sztorit. Persze nem csak Sarah van, hanem Alison is, a kertvárosi házi-anyu, akinek az élete főleg a mulatságos pillanatok miatt érdekes és akkor ott van Cosima is, aki pedig elsősorban a tudományos magyarázatokért (Neolúció) szolgáló vonalat képviseli.

Szóval a sci-fi-nek bélyegzett Orphan Black nem igazán ízig-vérig sci-fi, de nem is dráma és nem is thriller, inkább a három műfaj olyan elegye, hogy bármelyik kettőt is tesszük a mérleg egyik oldalára nem billen el az egyedül maradt másik. És még vicces is.

Nehéz bármi rosszat is írni a sorozatról, még ha az ember tapasztal is bosszantó, vagy nem elég alapos dolgokat. Az Orphan Black egyszerűen szerethető és meg lennék lepődve, ha szűk fél év múlva nem lenne ott a top10-es listámon.