Filmek, sorozatok, kultúra

Pálmai Anna csurom vizesen is gyönyörű az El a kezekkel a papámtól! forgatási képein

A film egyik felnőtt főszereplője, a Violát alakító Pálmai Anna „megfürdött”a martonvásári Brunszvik-kastély tavában. A Junior Prima díjas színésznő augusztus eleje óta forgat a Megafilm produkciójában.

A történet kiindulópontja Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című regénye. A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében mozivászonra kerülő történet egyik főszereplője Csobot Adél lesz, aki most először egy mozifilmben is megmutatja a tehetségét.

A Pálmai Anna által alakított karakter, a mindig makulátlanul elegáns Viola – a produkció közleménye szerint – meghatározó jelentőségű a történet szempontjából: a főszereplő kislány, Dorka mostoháját játssza.

El a kezekkel a papamtol magyar film

A forgatáson Annát feltűnő, élénk színű, különleges kosztümjeiben, egyedi tervezésű kalapjaiban már messziről észrevenni.

Az El a Kezekkel a papámtól! című film jelmezei csodálatosak, nagyon izgalmas a látványvilága, jó a forgatókönyv és szép a történet – nagyszabású mozi lesz!

– meséli Pálmai Anna, és azt is elárulja, hogy nem ő az egyetlen Pálmai a stábban: az öccse, Pálmai Tamás storyboard rajzolóként vesz részt a produkcióban.

A forgatás első etapja a martonvásári Brunszvik-kastély Varázsligetté átlényegült kertjében zajlott, ahol Pálmai Anna az egyik jelenetben a meglehetősen hideg és nem túl bizalomgerjesztő tóvízbe esett – természetesen alapos előkészületek és megfelelő óvintézkedések mellett.

El a kezekkel a papamtol palmai anna

A vízből kikászálódva, ruháját megigazítva, elfolyó sminkkel, rezzenéstelen arccal folytatta a szövegét:

Örülök, hogy most vettük fel ezt a jelenetet és nem egy hűvös októberi napon! Mivel meleg volt az idő, nem bántam annyira a vízbeesést, inkább a ki-be kászálódás volt kellemetlen. Hosszú időn át volt rajtam a vizes ruha, mivel több szögből, sok kameraállásból kellett felvenni a jelenetet a kapcsolódás miatt. Nagy fegyelmet igénylő, hosszú nap volt.

Annának ez az első mesefilmes szerepe. Dobó Kata rendező szerint „Viola szerepére Pálmai Anna tökéletes választásnak bizonyult!”

El a kezekkel a papamtol film

Szép, nagy szerep és nagyon izgalmas feladat! Gonosz mostoha vagyok, egy cselszövő, fondorlatos nő, aki a valódi énjét negédes stílussal próbálja leplezni

– mondta a színésznő.

A forgatáson számos gyerekszereplő is részt vesz. A gyerekekkel való munka általában kihívások elé állítja a stábot, a felnőtt színészeket, ám Anna ebből nem sokat érzékel:

Nekem főleg Borival, a főszereplő kislánnyal (a filmbéli Dorkával) vannak jeleneteim és ő hihetetlenül profi! A balettból kifolyólag nagyon fegyelmezett, alapos, koncentrált – olyan, mint egy felnőtt kolléga. Ugyanakkor minden befolyástól, előítélettől mentes érintetlen tehetség!

A hosszú forgatásokon a színészek is jobban megismerik egymást, új barátságok szövődnek. Az El a kezekkel a papámtól! forgatásán Anna is közelebb került valakihez. Lehet, hogy ez egy szép új barátság kezdete:

Igen, Csobot Adélt az első pillanattól kezdve imádom! Elbűvöl az énektehetsége, a varázslatos lénye. Amellett, hogy jókat lehet vele nevetni, a nehéz pillanatokban is számítani lehet rá. Nagyon bírom őt!

S ha már az énektehetségnél tartunk, Anna is bizonyít az El a kezekkel a papámtól! című filmben:

Minden gonosznak dukál egy dal és Rakonczai Viktor olyat jó dalt írt nekem, amit élmény volt felénekelni. Számomra teljesen új a hangneme, sejtelmes, titokzatos – olyan, amivel én még nem találkoztam. Szó szerint ugráltam örömömben, amikor felvettük!

Facebook
<