Pieces of a Woman filmkritika

Hollywood romokban, így a filmek szerelmesei már jó ideje ki voltak éhezve egy igazán nagy filmélményre, és sokáig úgy tűnt, hogy ez a karácsonykor debütáló Wonder Woman 1984 lehet, aztán valahogy úgy alakult, hogy a Warner filmje a nagy elvonási tünetek ellenére sem talált utat a nézők szívéhez.

Aztán 2021 januárjában érkezett egy újabb, bár egészen más oldalról, de szintén nagy elvárásokkal szembenéző film, méghozzá egy magyar rendezőtől, egy magyar forgatókönyv alapján a Netflix kínálatában. És a helyzet úgy áll, hogy Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című filmje nagyon is helytáll.

Hatalmas sikert könyvelhet el legújabb filmjével Wéber Kata

Mundruczó Kornél és Wéber Kata filmje egy tragikus otthonszülés történetét meséli el, amit akár Geréb Ágnes személye is ihlethetett volna. A Pieces of a Woman azonban nem a bába, hanem az anyuka szemszögéből mutatja be az igencsak felkavaró eseményeket.

A Pieces of a Woman legnagyobb baja az első fél órája, a prológus, ez ugyanis olyan erősre sikerült, hogy onnantól kezdve bármi is történik a filmben már nem érhet fel hozzá.

Mundruczó Kornél vágás nélküli snittje a szülés intimitását mutatja be a nagyközönségnek, annak minden örömteli fájdalmával és ezesetben tragédiájával együtt, hatalmas intenzitással és némi sokkolással. Ez a fél óra alsó hangon filmtörténelmi jelentőségű, igaz nagy eséllyel ez majd csak évek múltán fog beigazolódni.

Pieces-of-a-Woman

Ezzel együtt messze nem hibátlan a film: A félig kész híd, a haldokló növények, az almamag, mint szimbólum működik, csak éppen egy ponton túl már szájbarágósnak érződik, azon pedig már hangosan felsóhajtottam, amikor az egyik szereplő szájából elhangzik: az idő minden sebet begyógyít.

A prológus annyira erős, hogy a film közepe totálisan üresnek hat (persze lehet ez volt a szándék, és a főhősnő ürességét szimbolizálja), a film végén pedig a szép befejezés ellenére elmarad az igazi katarzis.

A film egy pontján megpróbálják megismételni a film elején is bemutatott egysnittes jelenetet, de másodszorra már egyáltalán nem működik, kicsit sem intenzív, sőt tulajdonképpen csak arra kívánják kifuttatni, hogy egy beszélgetésben az alaptémától függetlenül mindig előkerülnek a gyerekek. (Sőt, ez a kifejezetten improvizáltnak tűnő párbeszéd akár ki is maradhatott volna a filmből.)

Ezektől eltekintve a film csodálatosan dolgozza fel a gyászt (és itt nem csak egy anya gyászáról, hanem bármilyen veszteségről beszélhetünk), amin és ahogy Vanessa Kirby karaktere végigmegy, az egy csodálatosan megírt karakterút, bármilyen morbidan is hangzik a film témáját tekintve.

Zaklatási botrányba keveredett Shia LaBeouf

Sajnos nem valószínű, hogy Frances McDormand és A nomádok földje mellett valós esélye lenne az Oscar-díjra, pedig Kirby olyan aprólékosan és tökéletes formálja meg a főszereplőt, amivel jó eséllyel élete alakítását nyújtja (főleg, ha ezt követően is inkább a jól fizető blockbusterekben folytatja színészi karrierjét). De meg kell említenünk a furcsa performanszairól elhíresült, nemrég a filmnek bántalmazási ügyével elég negatív PR-t hozó Shia LaBeouf-t is, akinek alakítása szintén erőteljes, mégis visszafogott, és akivel kapcsolatban más körülmények között szintén Oscar-esélyekről beszélhetnénk.

Mundurczó Kornél és Wéber Kata megérkezett tehát Hollywoodba és nagyon kíváncsian várjuk, hogy egy ennyire erőteljes bemutatkozást követően mit tartogat az álomgyár a rendezőnek és a forgatókönyvírónak.

A Pieces of a Woman a Netflix kínálatában ide kattintva érhető el január 6. óta.

Forrás Szkecs