Prison Break Resurrection címen jön a Szökés 5. évada

-

Hamarosan képernyőre kerül, de mostanáig nem volt hivatalos címe a Szökés folytatásának, de most bejelentették, hogy Prison Break: Resurrection (vagyis Szökés: Feltámadás) címen jön a tulajdonképpeni 5. évad.

a szökés feltámadás

A sorozat készítői azt is megerősítették, hogy valóban 9 részes lesz az új évad, ennek okait már korábban taglaltuk, a lényeg, így is nehezen tudták összehozni a forgatást a szereplők egyéb ügyes-bajos forgatási dolgai miatt.

Emellett az is kiderült, hogy az új évad új főcímet kap, de ezt a korábbihoz hasonlóan Ramin Djawadi írta, aki azóta a Person of Interest, a Westworld és a Trónok harca főcímeivel is csodát tett.

Az alkotók ígérete szerint normális lezárást kap az évad, de nem zárták ki, hogy megfelelő nézettség esetén simán folytatódhat a sorozat.

A Prison Break: Resurrection azzal indul  majd, hogy Sara és Lincoln rájön arra, hogy Michael életben van, ezúttal egy közel-keleti börtönben raboskodik. És persze el is határozzák, hogy megszöktetik onnan.

Az USA-ban egyébként április 4-én rajtol el a sorozat, a magyar premier még nem ismert, az biztos, hogy a TV2-csoport valamelyik csatornájára érkezik majd a széria, de hogy az a Prime vagy éppen a TV2 lesz nem világos.

https://www.youtube.com/watch?v=Tr9ESD9YGGo

Most a címlapon

Az Exatlon Hungary legutóbbi kiesője óriási dobásra készül

Az Exatlon Hungary legutóbbi végjátékában mindkét csapat azért küzdött, hogy ne közülük kerüljenek ki a pénteki párbajozók, és ne...

Gal Gadot főszereplésével készül kémthriller a Netflixnek

A Netflix szerezte meg a Heart of Stone című kémthriller forgalmazási jogait, amelynek főszerepét az izraeli filmcsillag, Gal Gadot játssza.

Box office: Liam Neeson új akciófilmjére ültek be a legtöbben az amerikai mozikban

Liam Neeson új akciófilmje, a The Marksman vette át a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista vezetését. A filmre premierhétvégéjén 3,2 millió dollárért (956 millió forintért) váltottak jegyet a nézők a mozikban.

WandaVision: Ha semmit nem értettél, itt egy kis segítség

Miért alszik Wanda és Vízió külön ágyban? Mi az a hagyományos sokoviai köszöntés? Miért mászott ki egy méhész a csatornából? Cikkünkből megtudod!

A Hírstart ajánlata

Kapcsolódó bejegyzésekNeked ajánljuk
Ez is érdekelhet