Hír és közéleti magazin

‘Scream Queens’ – Ryan Murphy sok részletet elárult a Sikolykirálynők sorozatról

Ha történik valami igazán jó idén ősszel a tévében, az a Ryan Murphy vezett Scream Queens, azaz Sikolykirálynők című sorozat premierje lesz, amelytől nem titkoltan azt várjuk, hogy visszahoz valamit a nyolcvanas-kilencvenes évekre jellemző már-már önparódiának számító slasher horrorok hangulatából.

scream-queens

Murphyék mintha korábbi sorozataikat gyúrták volna egybe, hiszen a Glee iskolai hangulatát viszik az American Horror Story színes-szagos, mégis darkos világába, persze csak részben, hiszen ezúttal nem mindenféle lények vagy teremtmények, hanem egyetlen sorozatgyilkos vadássza le a nem véletlenül sokszereplősre tervezett sorozat alapból érdekes karaktereit.

Murphy az Entertainment Weeklynek mutatta meg az első hivatalos képkocákat a filmből, a képeken többek közt a nagy átváltozáson átesett Lea Michele, a Kingdom sorozatban már utcai harcost alakító, itt plüssel alvó Nick Jonas, az American Horror Story eyecandy-je Emma Roberts és a horror és a Halloween-filmek nagyasszonya Jamie Lee Curtis látható, de feltűnik Keke Palmer, Skyler Samuels és Abigail Breslin is.

Jamie-Lee-Curtis

A sorozat egyébként egy egyházi főiskolán játszódik majd, ahol egy sorozatgyilkos szedi tini áldozatait, vagyis első körben – látatlanul – a Halloween- és a Sikoly-filmekhez hasonlítanánk, vagy inkább egy jobb fajta Horrorra akadva-filmhez.

A sorozatot Ryan Murphy, Brad Falchuk és Ian Brennan készíti, a főbb szereplők közt pedig a fent már említettek mellett Oliver Hudson, Ariana Grande, Carrie Underwood és Diego Boneta látható, de két epizódban Lindsay Lohan is feltűnik, ráadásul önmagát (vagy önmaga paródiáját) alakítja majd.

Emma-Roberts

Murphy egyébként elmondta, hogy a Péntek 13-filmek, illetve a nyolcvanas évek slasher filmjei inspirálták a sorozatot, de egyébként is szerettek volna készíteni egy olyan sorozatot, ami nem annyira gore mint az American Horror Story, mégis ijesztő.

Nick-Jonas

Ezzel együtt nem csak egy vicces slashernek kell felfognunk a Scream Queens-t, ugyanis a ‘kirakós krimisorozatok’ (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, Gyilkosság stb…) mintájára ez a sorozat is olyan lesz, amiben fogalmunk sem lesz róla, hogy “KI A GYILKOS?”, ugyanis már a pilotban kiderül, hogy elég sok embernek lehet kellő motivációja a gyilkosság(ok)ra.

A sorozatban egyébként jelentős szerepet kapnak majd a flashbackek, ugyanis “a jelen történései egy 20 évvel ez előtti tragikus eseményre vezethetőek vissza, ugyanis 1995-ben az egyházi iskolában valami borzalmas dolog történt, amiről azóta is mindenki hallgat, de most elérkezett a bosszú ideje.”

Lea-Michele

Ryan Murphy azt is elmondta, hogy a sorozat kicsit olyan lesz, mint Agatha Christie  “Tíz kicsi indián”-ja, ugyanis minden epizódban meghal majd egy olyan szereplő, akit addig potenciális gyilkosnak hihetünk. Ráadásul csak az utolsó epizódban derül majd ki, hogy kit takar a Red Devil álarc (ez egyébként az iskola sportcsapatának kabalafigurája is).