Filmek, sorozatok, kultúra

‘Scream Queens’ sorozat pilotkritika

A nyár egyik legnagyobb meglepetése az MTV slasher-adaptációja, a Sikoly mozifilmekből lett Scream: The TV Series volt, amely bebizonyította, hogy igenis lehet slasherekből évezhető sorozatot készíteni és nagyjából ugyanezt próbálja bizonygatni a Glee és az American Horror Story alkotóinak új sorozata, a Scream Queens, amely nyíltan paródiája kíván lenni a kaszabolós korszaknak.

A sorozat a Wallace Egyetem kampuszainak sajátos élővilágát próbálja meg bemutatni, amelynek középpontjában a helyi kiskirálynő Chanel (Emma Roberts) és az igazgatónő (Jamie Lee Curtis) viaskodása áll, akik minimum ki nem állhatják egymást.

Chanel az egyik lányház helytartója, aki saját udvarhölgyekkel rendelkezik, sőt olyannyira ő diktálja a divatot, hogy követői csak Chanel 2-nek, 3-nak vagy éppen 5-nek hívják egymást és magukat. Az új iskolaév azonban nem csak új diákokat, de új változásokat is hoz, az igazgatónő pedig úgy dönt, ideje felhígítani Chanel királyságot, ezért egy igen válogatott csapatot költöztet be a kollégiumba.

Persze Chanelnek valószínűleg ez lesz a kisebbik gondja. A nagyobbik egy 20 évvel azelőtti halálesethez köthető, amelynek hozadéka, hogy egy vörös ördögnek öltözött gyilkos kezdi el aprítani a koli lakóit. Bár a sorozat készítői előzetesen egy olyan horrorparódiának írták le, amelyben nagyon dominál a “ki a gyilkos?” központú krimiszál, ez egyelőre egy olyan sorozat lett, ami nulla krimit, feszültséget tartogat, éppenséggel gondolkodásra egyáltalán nem késztet, sőt egyelőre még csak nem is nagyon érdekel, hogy kit takar a maszk – és talán éppen ez a legnagyobb negatívum.

A karakterek eltúlzottak, mégis sablonosak, igazából nem váltott ki szimpátiát egyik sem, sőt kifejezetten unszimpatikus karakterekkel lett feltöltve a stáb, hiába az akár páratlannak is mondható sorozatos szereposztás. Egy-két poén azért rendesen ült, talán ez az egyetlen, amit pozitívan ki lehet emelni a pilotból, de még így is hatalmas csalódás a kezdés ahhoz képest, hogy ez volt az évad talán legvárósabb újonca a Filmsoron. 10/4

<