A metál csendje – Sound of Metal kritika

Ruben (Riz Ahmed) egy punk-metal duó dobosa. Amikor időközönként elkezdi elveszíteni a hallását, úgy tűnik, zenei életének vége. Lou (Olivia Cooke) unszolására vonakodva jelentkezik egy siketeknek szóló elvonulásra, ami azzal jár, hogy fel kell adnia igazi szenvedélyét.

Sound of Metal Riz Ahmed

Egy csendben elkészített filmhez képest A metál csendje (Sound Of Metal) pokoli zajt csap. Darius Marder (a Túl a fenyvesen forgatókönyvének társszerzője) nagyszerű rendezői debütálása ez, amelyet részben a nagymamájával kapcsolatos saját tapasztalatai ihlettek, aki egy antibiotikum-kúrát követően megsüketült, és amely a lebilincselő drámai kérdéseket ötletes filmkészítéssel (különösen a hangtervezésben) ötvözi, amit Riz Ahmed újabb lenyűgöző alakítása koronáz meg. A végeredmény egy úgynevezett “fogyatékosság” erőteljes, de érzékeny feltárása, amely átgondoltan, de provokatív módon kérdőjelezi meg a hallásvesztéssel kapcsolatos felfogásokat és feltételezéseket.

Ahmed Ruben, a Blackgammon nevű metálduó egykori drogfüggő dobosa, akinek barátnője, Lou (Olivia Cooke) a menedzsere és gitározik/vokálozik egyben. A filmet egy brutális előadás nyitja – A metál csendje azt teszi, amit a zenei drámák ritkán tesznek meg: hitelesen adja elő a rockot – olyan foszlányosan és hangosan, hogy gyakorlatilag fülzúgást okoz.

Ahmed_Cooke_Sound_Of_Metal

A film korai, laza, szimpatikus részeiben Ruben és Lou koncertről koncertre járnak egy lakókocsiban, élvezik az életet, terveznek, álmodoznak, amikor Ruben hallása gyakorlatilag eltűnik. Egy patikában tett látogatás és további vizsgálatok után Rubennek azt mondják, hogy a hallása nem fog visszatérni, csak egy drága implantátum segíthet, de még akkor is, felejtse el, hogy hangos zajnak van kitéve. 

Ruben mémi közjátékot követően egy siketeknek fenntartott, isten háta mögötti közösségbe kerül. Noha a film innentől néha kissé lassúnak tűnik, a közösségi rész A metál csendje szíve. A csoport filozófiája, miszerint a siketség nem fogyatékosság, nem olyasmi, amit meg kell javítani és több magával ragadó elragadójelenet is helyet kap. Ruben karaktere – egy ember, aki a zenéért él, és akitől hirtelen elveszik ezt – Riz Ahmed zseniális alakításában a hitetlenségtől a vad dühöngésen át a helyzetének szelíd megértéséig mindent megél, mindezt hol árnyaltan, hol intenzíven, hol pedig sebezhetően bemutatva nekünk. Van itt érzelem, de nincs érzelgősség, a rendező remekül érzett rá, hogy nincs szükség arra, hogy leereszkedő sajnálatot, szánalmat érezzünk a főhős – és más szereplők irányába – és ez az, amiben sokkal különb, mint a tipikusan az Oscar-átadónak készült filmek nagy része.

Sound of Metal csoport

Riz Ahmed zseniális, de a film talán legértékesebb alkotója azonban Nicolas Becker hangtervező. Becker, aki a Gravitáció és az Érkezés című filmeken is dolgozott, finoman, de hatásosan támogatja meg Ruben hallásának változásait, színes, változatos – rock-kritikusok kliséire figyelmeztető – hangzásvilágot teremtve, hogy szó szerint és érzelmileg is Ruben fejébe helyezzen minket; a tompa, víz alatti hangoktól a magas hangú suttogásokon át a karcos, kaparó hangokig a hangmunka alátámasztja a film komplett ideológiáját.

Darius Marder debütáló filmje egy gyönyörűen érvelő példabeszéd arról, hogy oda kell menni, ahová az élet visz, és Riz Ahmed lelkéből, valamint Nicholas Becker hangtervező merész kreativitásából él – ők együtt teszik feledhetetlenné a Sound of Metalt.