Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

SPYJINX – Ezen a játékon dolgozik J.J. Abrams

Kémkedés, izgalmas fejtörők és őrült technikai eszközök jellemzik majd a műfajilag be nem határolható Spyjinx névre hallgató telefonos játékot.

Az Epic Games és J.J. Abrams Bad Robot nevű produkciós cége már öt éve dolgozik egy játék fejlesztésén és végre felfedték mi az.

A kizárólag mobiltelefonokra készülő játék a Spyjinx névre hallgat és egy nem hétköznapi kémes játékról van szó. Természetesen a kémfilmek világából ismert kütyük is felbukkannak majd benne, de egészét tekintve egy akció dús stratégiai és szerepjáték lesz, ráadásul többjátékos módban is, vagyis eléggé szabadon értelmezték a műfaji kereteket, főleg ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy közben egy bázist is kell építenünk, amit nem árt megvédeni is.

A Spyjinx bázisait a világ legegzotikusabb helyein is felépíthetünk, miközben meg kell védenünk azt a hekkerektől és az árulóktól. Eközben különleges képességekkel rendelkező speciális ügynököket kell kiképeznünk, akiket a legőrültebb eszközökkel szerelhetünk fel, hogy beszivárogjunk a rivális lángelmék bázisára.

Hogy ebből az egészből a Spyjinx egy élvezhető játék lesz-e az persze jó kérdés, mindenesetre az Epic Games-en már elindult a béta-tesztelés, úgyhogy hamarosan több infót is tudni fogunk a játékról.

Ez is érdekelhet:
<