Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Super Bowl 2020: Előzetesek és reklámok

A lenti videók miatt nem volt érdemes kimenni éjjel a mosdóba.

Mint minden évben idén is komolyan a zsebükbe nyúltak a stúdiók, hogy bemutassák a nagy (anyagi) várakozásokkal teli produkcióikat a Super Bowl reklám szünetében.

Természetesen a Disney nem maradt ki a költésből és az áprilisban érkező Fekete Özvegy mozifilm mellett az élőszereplős Mulan filmjük is helyet kapott a szórásban, sőt ez utóbbira alsó hangon 20 millió dollárt költöttek. Persze ez nem jelenthet problémát a stúdiónak, hiszen a minimális elvárás a filmmel szemben, hogy világszinten 1 milliárd felett teljesítsen.

A napokban már bemutatták a Halálos iramban 9. részének előzetesét is, de várható volt, hogy a Super Bowl reklámszünetére is készülnek.

James Bond sem hagyta ki a Super Bowlt, a Nincs idő meghalni is felbukkant a pisiszünetben.

Bár egészen más műfaj, de akadt a kínálatban még egy produkció, amely szintén nagy bevételek várományosa, a 2010-ben bemutatkozott idegesítő kis Minyonok önálló története ugyanis folytatódik.

Visszafogottabb bevételre számíthat a Sonic-mozifilm, amely Jim Carrey nagy visszatérése lehet. A gyerekkorunkat megédesítő Sündisznó nagyvásznas története már jövőhéten megérkezik a mozikba.

Tom Cruise is felszállt arra a vonatra, amelyen azok a színészek foglalnak helyet, akik több évtizedet követően térnek vissza ikonikus szerepükbe. A Top Gun: Maverick ezzel együtt elég rizikós vállalkozásnak tűnik.

Az idei év egyik legjobban várt thrillere, A láthatatlan ember modernizált változata, Elizabeth Moss-szal a főszerepben.

Érkezik a folytatás 2018 egyik legnagyobb meglepetésének, az itthon Hang nélkül címe ismertté lett A Quiet Place-nek, amelyet John Krasinski álmodott vászonra és amely új szemszögből közelíti meg a minden neszre aktívba lépő idegen lények támadását.

És ha már Krasinski, akkor essen szó a reklámokról is. A színész-rendező ugyanis Chris Evans-szel közösen tűnt fel a Hyundai reklámfilmjében.

Bill Murray a Jeep kisfilmjében idézte meg az Idétlen időkiget.

Azt tudtátok, hogy Bryan Cranston is szerepelt a Ragyogásban? Ha elmentetek a dolog mellett, hát most a Mountain Dewnak köszönhetően erre is fény derült.

Aquman és a jelzáloghitelek.

Azt is megtudtuk, hogy még mindig a Walmartba jár vásárolni a popkultúra.

A szebb napokat is megélt Wesley Snipes sós mogyorót reklámoz. Nem is szaporítanánk a szót.

A Facebook is költött, méghozzá Chris Rockot nerték meg, hogy reklámozza kicsit a Facebook Csoportok funkciót. De, hogy pontosan mi történikmajd a funkcióval az pont nem derült ki a reklámfilmből.

Azt nem teljesen értjük mire gondoltak az Audinál, amikor márkájuk reklámozásához a Trünok harcás Maisie Williamst nyerték meg, aki a Jégvarázs betétdalát énekli az autóban ülve.

A Bud Light szokásához híven egy elég jó reklámfilmmel jelentkezett, amelyben az Agymanókat idézik meg Post Malone segítségével.

A Pepsi kicsit átdolgozta a Rolling Stones slágerét.

A nagy vicceskedés közepette a Google a könnycsatornákat igyekezett megdolgozni.

Végül, de nem utolsó sorban a Super Bowl reklámszünetében is megmutatták a Jordan Peele produceri felügyeletével az Amazon Prime-ra érkező nácivadászos Hunterst, ami a 2020-as naptári év egyik leginkább várt sorozata nálunk.

Azért nem utolsó sorban, mert nagy meglepetésre a már a választásokra készülő Donald Trump is befizette magát a reklámszünetre. A videóban látható afroamerikai nő éppen megköszöni az elnöknek, hogy kegyelmet kapott élefogytiglani börtönbüntetése miatt.

Ha esetleg elment mellettünk valami, küldjétek be kommentben és frissítjük a posztot!

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<