Szauron szeme nem felügyelheti Moszkvát az egyház tiltakozása miatt

-

Nem állítja fel a Szauron szemét ábrázoló installációját az a moszkvai művészeti csoport, amely a Tolkien-regényekből ismert szimbólummal a harmadik Hobbit-film oroszországi premierjére hívta volna fel a figyelmet. Az alkotás egy moszkvai felhőkarcoló tetején állt volna, azonban az ortodox egyház heves tiltakozását követően a csoport lefújta a projektet – írja a BBC.

Szauron szeme

A Szvecsenije művészeti csoport nagyméretű installációja Moszkva üzleti negyedében, az IQ Quarter elnevezésű toronyházon állt volna. A csoport tervei szerint a vörös szem az orosz főváros felett J.R.R Tolkien írói munkássága iránti tiszteletadásként parázslott volna éjszakánként.

“Sajnos a Szauron szeme projekt leállítására kényszerültünk” – jelentette be a művészeti csoport egy közleményben, hozzátéve, hogy elnézést kérnek az ötlet által kiváltott heves társadalmi reakciók miatt. A csoport közleményében kiemelte, hogy ugyan az installáció a hobbittrilógia harmadik részére, A hobbit – Az öt sereg csatája című film moszkvai premierjére hívta volna fel a figyelmet, de nem fizetett reklám volt, és “semmilyen vallási vagy politikai felhanggal nem rendelkezett”.

A vallási felhangokra való utalás nem véletlen, miután az Orosz Ortodox Egyház szóvivője, Vszevolod Csaplin az egyik rádióban úgy nyilatkozott, hogy a szem “a gonosz győzelmének démonikus szimbóluma”, és nem lenne meglepő, ha az installáció felállítását követően balszerencse sújtaná a várost. A szóvivő ezek után a szemet a Sátán szimbólumának nevezte.

A moszkvai polgármesteri hivatal úgy nyilatkozott, hogy szinte biztosan eltávolították volna az installációt, mivel nem adtak engedélyt annak felállítására.

J.R.R. Tolkien regényeiben a vörös szem a gonosz Szauron mindent és mindenkit birtokolni akaró hatalomvágyát testesíti meg, sok kritikus szerint a jelkép az állami felügyelet szimbolizálja.

Kapcsolódó

A hobbit színésze ellopott egy ereklyét a forgatásról

Richard Armitage beismerte, eltulajdonított egy kardot, ha újra sor kerülne Az öt sereg csatájára.

Hatalmas siker Andy Serkis Hobbit-maratonja

A Gollamot alakító színész nagy sikert aratott a Hobbit-maratonnal. 11 óra alatt online felolvasta Tolkien regényét.

Tolkien-napot tartanak az Urániában

Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton...

Még nincs vége a gyűrűk hobbitjának?

Peter Jackson a Gyűrűk ura és A hobbit trilógia után nem szívesen adná oda örökségét másnak, ezért könnyen előfordulhat,...

Most a címlapon

A Bridgerton család főszereplője hajnalban kelt, hogy a szexjelenetekre rágyúrjon

Rege-Jean Page a Netflix médiabirodalom legújabb sztárja, aki eléggé megdobogtatta a női nézők szívét A Bridgerton család címet viselő sorozatban.

Férjhez ment Dér Heni

"Hivatalosan is feleség lettem..." - írta az Instagramján Dér Heni, és azt is megígérte, hogy hamarosan néhány részletet is elárul a titkos esküvőről.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet