Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Sz*pjatok le mind: Kiakadt a Star Wars színésze

John Boyega nem fogta vissza magát a napokban történt rendőri túlkapás kapcsán.

A Star Warsban Finnt játszó John Boyega kissé túltolta, amikor a Twitteren reagált George Floyd megölésére: a kemény szavakkal tűzdelt kirohanása közben kvázi őt magát is rasszizmussal vádolták meg.

A hamisítás miatt letartóztatott George Floyd azután halt meg, hogy egy rendőr perceken keresztül a nyakán térdelt annak ellenére, hogy az egyébként nem ellenkező, fekete férfi többször is jelezte, hogy úgy érzi, meg fog fulladni.

Boyega először úgy reagált a Twitteren a hírre, hogy közölte, a feketék elleni rendőri agresszió „egy soha véget nem érő spirál. A gyilkosokat keményen meg kell büntetni. Ez az ember még a halál árnyékában sem kapott semmi empátiát.

Majd egy új bejegyzésben hozzátette:

Tényleg kibaszottul gyűlölöm a rasszistákat.

Erre valamiért több felhasználó is szükségét érezte, hogy közölje, a rasszizmus „akárhonnan érkezhet”, nem csak a fehérek felől. „Nem érdekel, én nem erről beszélek”, felelte erre Boyega, arra pedig, hogy egy nigériai követője azt mondta, azért szakított a barátnőjével, mert az azt mondta, utálja a fehéreket, úgy felelt: „Én a FEHÉREK FEKETÉK ELLENI rasszizmusáról beszélek. Arról, ami az egész világot tönkreteszi, nem arról, ami valami kis szakítást okoz a barátnőddel.”

Boyega ez után egy Instagram-live bejelentkezésen is kifejtette a véleményét:

Ez egy folyamatos probléma. Bár nem élek az Államokban, de én is fekete vagyok, bassza meg. Kimondom még egyszer: basszátok meg, rasszista fehérek. Mondtam, amit mondtam. És ha ezzel van valami problémátok, basszátok meg, akkor szopjatok faszt.

Hozzátette, nem érdekli, hogy lesz-e a szavainak hatása a színészi karrierjére.

Az egész színészi pályám alatt, elárulom, sosem voltam ilyen csávó. Én nem Hollywoodban élek. Soha, egyszer sem hagytam el Angliát, hogy egy évnél tovább Los Angelesben éljek. Soha. Londoni vagyok. Nekünk kurvára mások a szabályaink. Mi nem kamuzunk, mi a valóságot mondjuk, és a homlokunkra van írva a véleményünk.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Forrás Index
Ez is érdekelhet:
<