Filmek, sorozatok, tévéműsorok és sztárhírek

The Americans – A nem is olyan hideg háború

Valamikor régen, egy messzi-messzi galaxisban írtam a The Americans című, Homeland utódnak kikiáltott The Americansról, amelyet az FX csatorna indított hódító útjára.

De olyannyira, hogy a The Americans szinte minden kategóriában képviselteti magát az idei Emmyn és az sem lenne meglepő, ha több jelölést tudnának díjra váltani, mint amennyit nem.

the americans poszter

Adott egy házaspár (Keri Russell és Matthew Rhys) a ’80-as évek Amerikájában, akik békésen élik mindennapi kertvárosi életüket (értsd reggel palacsinta és kakaó, iskolába vinni a gyereket, aztán bemenni az irodába dolgozni), azonban mindez csak álca, hiszen valójában orosz kémek, akik az egész életüket a hazájuknak szentelték és szentelik is. Pontosabban majdnem, mert a férj egyre inkább hajlana egy normális életre, ahol a feleségnek nem kell idegenekkel lefeküdnie, hogy információt szedjen ki belőlük, ahol nem kell elrabolni, megölni senkit, ahol egy bevásárlás alkalmával nyugodtan élvezhetjük azokat a nyolcvanas éveket – szólt az alapfelállás anno, ami azóta sem sokat változott.

Illetve igen, hiszen a kép kiteljesedett és megtapasztalhattuk milyen áldozatokat is kell hozni a hazáért. Érdekes, hogy amellett ebben az áldozathozatalban és annak következményeiben volt a legerősebb a sorozat, mégis valahogy többet vártam volna tőle. Egyszerűen azt éreztem, hogy az írók nem írják eléggé drámaira a jeleneteket – mint például a Homelandben -, ennek következményeként a színészeket sem dolgoztatták meg annyira, mint Damian Lewist vagy Claire Danest a Showtime-nál. Nem azt mondom, hogy nem alakítottak nagyot, csak hogy sokkal több lehetett volna ebben.

the americans_1

A nyolcvanas évek ábrázolása egyébként nagyon rendben van, különösen tetszik, hogy a két kém is mindig a nyolcvanas évekre legjellemzőbb hajviselet és kiegészítő szerint választ – persze hogy is lehetne ezt másképp. Kevésnek érzem viszont a világpolitikát. Azzal együtt, hogy okosan beleírták a Reagan elleni merényletet, szerintem sokkal nagyobb sztori forrás lehetne a ’80-as évek politikája.

Matthew Rhys és Keri Russel között megvan a kémia, ahogy Noah Emmerich is nagyon jól hozza Stan Beemant az FBI ügynököt. A gyerekeknek írt szálakkal is elégedettek lehetünk, bár nem bántam volna, ha kicsit nagyobb szerepet kap a Jennings lány (Holly Taylor), vagy a Claudiát alakító Margo Martindale, aki minden szerepében ugyanazt a zseniális alakítást hozza hosszú évek óta.

margo martindale

Az akcentusokkal azonban igazán tehetnének valamit. Oké, hogy az USA-ban beépült ügynökök nem akcentussal beszélik az angolt, de a flashbackekben és az olyan jelenetekben, ahol oroszul beszélnek, kicsit többet is gyakorolhattak volna, mert nem, tűnik természetesnek a párbeszéd. Sem a főhősöknél, sem a Ninát alakító Annet Mahendrunál és társainál.

nina

Ha már szóba került Annet Mahendru karaktere, kiszámítható, de sok szempontból okos döntés volt összeereszteni Stannel, ebben még nagyobb potenciál lehet és alaposan megkavarhatja a szálakat, idővel akár Stan még zsarolhatóvá is válhat ezzel új távlatokat nyitva meg a történetben.

Nem tudom, hogy a Marthat alakító Alison Wrightot honnan bányászták elő, de amennyire idegesített az elején a viselkedése olyannyira zseniálisnak tartottam a vége felé, ahogy hozza a néha naiv, nagyon átvert, füligszerelmes középkorú nőt.

A többi karakter valahogy egyáltalán nem volt izgalmas, hiába próbálkoztak flashbackekkel felépíteni őket, egyszerűen nem érdekelt a sorsuk és a szerepük, igaz nem is volt túl nagy súlyuk a történetben.

Azonban az biztos, hogy nagy szükség volt egy olyan sorozatra, mint a The Americans, legalábbis nekem nagyon hiányzott egy ilyen sorozat, még ha nem is Az Angyal eleganciájával kerülnek terítékre az események – igaz mint fentebb írtam itt a családi dráma kerül előtérbe, ami még úgy is erős, hogy nem tökéletes.

Remélem a második évadra nem zuhan akkorát a történet, mint a Homelandé.

10/8

<