vasárnap, január 24, 2021

The Good Lord Bird – Ethan Hawke új sorozatának előzetesétől még a hideg is kiráz

-

A James McBride azonos című sorozata alapján készült sorozatban Ethan Hawke John Brownt, a rabszolgaság ellen küzdő mozgalom egyik vezérét játssza, aki itt egy fiktív társat is kapott egy Onion nevű, korábban rabszolgaságra kényszerített fiú (Joshua Caleb Johnson) személyében – ők ketten visznek véghez olyan tetteket, amik végül az amerikai polgárháború kitöréséhez vezetnek.

És hogy mennyire izgalmas személyiség John Brown? Azon túl, hogy gyűlölte a rabszolgaságot mélyen vallásos volt, részt vett számos szöktetésben, mészárlásban, rablóbandák elleni gerilla-harcokban, felkeléseket robbantott ki, később forradalmi kormányt alakított, végül hazaárulás vádjával felakasztották. Első feleségétől hét, a másodiktól tizenhárom gyereke született. John Brown emlékét őrzi egyébként a John Brown’s Body (John Brown teste) című dal, amely az amerikai polgárháború alatt az északiak indulója lett.

Ethan Hawke mellett Daveed Diggs, Wyatt Russell és Joshua Caleb Johnson is látható lesz a hét részes minisorozatban, amit augusztusban tűz a képernyőre az amerikai Showtime-csatorna.

Kapcsolódó

Befutott a The Walking Dead alkotójának új animációs sorozata

Invincible címen az Amazonra érkezik Robert Kirkman új animációs sorozata, amelyben több The Walking Dead-szereplő is munkát vállalt.

Befutott az első rövid ízelítő Godzilla és Kong összecsapásából

A megállíthatatlan erő és a mozdíthatatlan tárgy esete.

Superman & Lois sorozat: ahogy eddig nem láthattuk Supermant

Dolgozó apa. Családi vállalkozó. Szuperhős.

Bízzunk benne, hogy egyszer film készül a The Mediumból

Az Oscar-jelölt Tomasz Bagiński rendezte meg a Bloober Team The Medium című játékának élőszereplős előzetesét.

Most a címlapon

Újabb Black Mirror-rész válik valósággá

A Microsoft szabadalmat nyújt be az elhunyt embereket imitáló csetrobotok létrehozására

Így készült a Keresztanyu sorozat zenéje

Rengeteg munkát pakoltak a Keresztanyu című magyar sorozat zenéjébe.

ValóVilág 10: VV Vivi megy párbajozni

A kiválasztás során Bálint, Fru, Robi és Moh Vivire; Vivi Frura, Merci Virágra, Virág Mercire, Dani pedig Mohra tette a jelét.

Befutott a The Walking Dead alkotójának új animációs sorozata

Invincible címen az Amazonra érkezik Robert Kirkman új animációs sorozata, amelyben több The Walking Dead-szereplő is munkát vállalt.

A Hírstart ajánlata