Hír és közéleti magazin

The Guest – Az év egyik legjobb thrillere

Kevés akcióthriller van mostanság, amely tud valami pluszt adni a zsáner szokásos elemei mellett, de ha egyet kéne választanunk, ami idén minden tekintetben levett a lábunkról, az az Adam Wingard (V/H/S, You are next) rendezésében és Dan Stevens (Donwton Abbey, The Tomorrow People, Sírok között) főszereplésével készült The Guest lesz az.

The-Guest

A film története röviden annyi, hogy egy a közel-keletről leszerelt katona meglátogatja korábbi – a harctéren odaveszett – bajtársa családját, hogy részvétét fejezze ki és elmondja mit üzent a családnak a bajtárs. A család tagjai kezdetben vonakodva, de végül is szívesen látják a vendéget, sőt meggyőzik maradjon velük néhány napot, amíg kitalálja mihez kezd az életével.

Mármint azt gondolják, hogy az az ő kérésük. David azonban mindent a kezében tart, zseniálisan manipulál mindenkit, alkalmazkodóképességének köszönhetően pedig hamar közel kerül mindenkihez.

The Guest Maika Monroe

A néző persze az első pillanattól kezdve tudja, hogy valami nagyon nem stimmel az idegennel, de hogy mi az csak a film felénél kezd el világossá válni.

A The Guest dramaturgiailag nagyon rendben van, kisebb felvezetés után egy nagyobb fokozatba kapcsol, de tulajdonképpen az első perctől az utolsóig feszült, vészjósló hangulat, csak az a kérdés, hogy mikor kap lángra az a bizonyos puskapor. A felépítésnél pedig csak a zenéket tudjuk még inkább dicsérni, hihetetlen milyen összhangban vannak a jól megválogatott trackek a vágással és hogy mennyit hozzátesznek az élményhez, tulajdonképpen vezetve ezzel az egész cselekményt.

Dan Stevens rezzenéstelen arca, átütő tekintete pedig mindenkit pillanatok alatt levesz a lábáról, a színésznek még csak nem is nagyon kell megerőltetnie magát, hogy egymaga elvigye a filmet a hátán.

10/8