Filmek, sorozatok, kultúra

Több már meghalt The Walking Dead szereplő is visszatérhet a következő években

A The Walking Dead a közeljövőben néhány jelentős új projekttel gazdagodik, amelyekben fontos szerep juthat a már meghalt karaktereknek.

Hamarosan tovább bővül a The Walking Dead univerzuma. Idén októberben érkezik a The Walking Dead: World Beyond, majd ezt követően jövő év második felében kerülhet sor az első The Walking Dead-mozifilm bemutatására, amelyet majd két másik követ.

Ezek mellett is számos projekt van készülőben illetve tervben és Scott M. Gimple nemrég elárulta, hogy ezek nagy része előzménysorozat illetve előzményfilm lesz vagyis az zombi-apokalipszis korai szakaszában játszódik majd.

“Azt elárulhatom, hogy olyan projekteken dolgozunk, amelyhez szükség lesz a korábbi szereplőkre. Lehet, hogy nem egy egész sorozatra, de egy-egy rész vagy kisebb-nagyobb szerep erejéig sokak visszatérésére lehet számítani.” – árulta el a producer.

Komikus vonal?

Amikor szóba került a Glennt alakító Steven Yeun lehetséges visszatérése, akkor Gimple utalt arra, hogy kezdetben mennyire vicces karakter volt Glenn, így azt is kihangsúlyozta, hogy hiányzik a színésszel való közös munka és határozottan szeretnének valami komikusabb, viccesebb projektet összehozni a színésszel a The Walking Dead univerzumán belül.

Glennen kívül jó eséllyel visszatérhet Abraham (Michael Cudlitz) és a Kormányzó (David Morissey) is, aki éppen a napokban nyilatkozott arról, hogy mennyire szeretne egy saját filmet az egykori karakterének. Shane (Jon Bernthal) visszatérése pedig tulajdonképpen már nyílt titok, mint kiderült neki nagyon is jelentős szerepet szánnak a Rick Grimes-filmben.

Az Abrahamaet alakító Michael Cudlitz egyébként éppen a napokban jegyezte meg, hogy szerinte hiba volt egyszerre kiírni a sorozatból Abrahamet és Glennt is, még a Negant alakító Jeffrey Dean Morgan is elárulta, hogy melyik a The Walking Deadből már kiszállt színészekkel szeretett volna többet együtt dolgozni.

<