Hír és közéleti magazin

Top 10 – 2012 legjobb filmjei

Bár eredetileg egy top 10-es listát terveztem, végül rájöttem, hogy nem tudnék csak 10 filmet kiválasztani az idei termésből, pláne nem tudnám sorrendbe rakni őket – mert a legtöbbjük más-más műfajt képvisel.

Bár eredetileg egy top 10-es listát terveztem, végül rájöttem, hogy nem tudnék csak 10 filmet kiválasztani az idei termésből, pláne nem tudnám sorrendbe rakni őket – mert a legtöbbjük más-más műfajt képvisel. Így hát a 2012 legjobb filmjei válogatás csak egy gyors összegzés lesz azokról a filmekről, amikre talán jövő ilyenkor is emlékezni fogok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a TOP-ba került filmek egy része friss élmény, idén inkább a sorozatoknak szenteltem az időm és csak decemberben indult be a filmes dara, sajnos így is kimaradtak olyan – nemzetközi szinten pozitívan fogadott – filmek, mint a Pi élete, a Felhőatlasz, az End of Watch, A Django elszabadul, A nyomorultak, vagy éppen a Lincoln, amelyekről már csak utólag derül, ki hogy helyük lett volna-e ebben a szubjektív felsorolásban.

D

Az év egyik leginkább várt durranása A Sötét Lovag – Felemelkedés volt, ami nálam be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Nolanék mind látványban, mind történetben lenyűgöztek, igaz hiányzott belőle az a plusz ami A Sötét Lovagban megvolt. Maradandó alkotás, de nem biztos, hogy a top10-es listámban helye lett volna.

Már előre leírták – köztük fejben én is – a Dreddet, ami ezzel szemben mocskosul jó produkció lett. Az elejétől a végéig egy adrenalinbomba, s azon kevés történetek egyike amelynek újragondolt változata nem csak látványban jobb mint az eredeti. Mintha a The Raid Redemption-t kevertük volna A feláldozhatókkal – folytatásért kiált, igaz anyagilag megbukott. Ja és Lena Headey sikeresen újraértelmezte a női főgonosz fogalmát – már ezért megérte.

Pascal Laugier The Tall Man-je egy különleges rémtörténetbe bújtatott társadalomkritika. Sokkal könnyebben feldolgozható, mint a Mártírok volt, mégis olyan íze van, hogy hetekig rágódik a látottakon az ember. Nincs látvány, nincsenek lehengerlő színészi teljesítmények, egyszerűen egy kiválóan megírt történetről van szó.

Hasonlóan kiváló történettel bír az Another Earth, amit már februárban az év legjobbalterdrámájának neveztem és ez a jelző így majd egy évvel később is találó maradt. Egy scifi-köntösbe bújtatott dráma, amelyben a színészi alakítások is több mint lehengerlőek.

A másik kisebb meglepetésfilm az Exit Humanity (Az emberiség) vége. Ritka, hogy egy zombiaprítós sztori mögé mélyebb történetet tudnak bújtatni, ezúttal azonban sikerült – ráadásul nem is akármilyet.

Az év egyik legszórakoztatóbb filmje a The Cabin in the Woods volt, Drew Goddard és Joss Whedon valami hihetetlen érzékkel rakta össze a minden klasszikusok előtt tisztelgő rémmesét. A történet minden horrorok és egyben önmaga görbe tükre, a megszokott karakterekkel, a megszokott lényekkel, a már untig ismert történetet (történeteket) meséli el szokatlan stílusban. Zseniális, reméljük hasonlóban 2013-ban is lesz részünk.

V/H/S alkotógárdája is valami szokatlanra adta a fejét, hiszen különleges film a filmben alkotást tettek le az asztalra. Itt is feltűnik több a horrorfilmekből ismerhető lény és sablon, mégis sikerült valami olyat alkotniuk, amit az utóbbi években senkinek nem sikerült kézikamerával. A titok? Nem is erőlködtek azon, hogy valami üzenetet rejtsenek el a film(ek)ben, vagy magyarázatot adjanak a látottakra.

Sokkal mélyebb akart lenni ezzel szemben a Looper, amely időutazós scifinek indul, de hamar átcsap drámába, igaz vártam volna hogy jobban feszegessen a mi történik a jövőben, ha megváltoztatjuk a múltat témát, de így is bravúros kis film kerekedett ki belőle.

Az év elején láthattuk a The Greyt, ami itthon Fehér pokol címen futott, szerintem az első negyedév egyik legjobb filmje volt és nagyon jól állt Liam Neesonnak a szerep. (Nem úgy mint a Taken 2-ben, amit láthatóan ő is nagyon unt.) Egyébként több párhuzamot is véltem felfedezni a The Grey és a Lost között.

Korrekt iparosmunka volt A Bourne-hagyaték, egyáltalán nem éreztem Matt Damon hiányát, Jeremy Renner nagyon helytállt, ráadásul, ha igazak a hírek, mi szerint a kaszkadőrt igénylő jeleneteket is ő maga vállalta be, akkor még inkább le a kalappal előtte. Nagy buktát vártam, helyette korrekt filmet kaptam. Jöhet a folytatás.

Ben Affleck legújabb rendezéséről, Az Argo-akcióról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Persze az alapsztori adott volt, de az egykori Fenegyerek kihozott belőle mindent, hogy egy szerethető, szinte már családi filmet hozzon össze. A mellékszereplők pedig zseniálisat nyújtanak.

John Hillcoat Fékezhetetlenjeiben (Lawless) is fantasztikusak a színészek, Jason Clarke, Tom Hardy és Shia Labeouf tényleg mint három testvér – Guy Pearce – röhögése – meg sosem volt még ennyire idegesítő. A sztori nagyon rendben van, a megvalósítás is, ritka, hogy ennyire lehet szeretni egy gengszterfilmet.

Ahogy nem volt rossza a Bosszúállók vagy a Prometheus sem, de ezek a maguk módján inkább csak egy nagyobb kirakós darabjai, s bár az első perctől az utolsóig izgalmasak, érdekesek voltak – az én toplistámra nem férnének fel.