Hír és közéleti magazin

Újabb fordulat a TV2 táncos showjában: Istenes László is lecserélte táncpartnerét

A Dancing with the Stars mai élő showjában nem Czina Boglárka lesz Istenes László táncpartnere.

Lassan hihetetlen, ami a TV2 táncos showműsora körül kialakul. A TV2 tegnap jelentette be, hogy két még versenyben lévő táncos nem lesz ott a harmadik élő showban.

Hogy miért és hogy kik azok, azt nem leplezték le, de úgy tűnik, hogy Marsi Anikó lesz az, akit hétfő óta nem láttak a TV2 stúdiójában. Marsi Anikónak eddig nem egyszerű menet a Dancing with the Stars, ugyanis az első élő show előtt lecserélték az őt tanító táncost, mivel nem voltak egy hullámhosszon, az eddigi két él showban pedig sem a nézőket sem a zsűri nem sikerült különösebben elkápráztatnia.

A Bors információi szerint most újabb párcsere történt, Istenes László szombaton nem Czina Boglárkával lép majd a színpadra, ami azért megdöbbentő, mert a táncosnő éppen tegnap köszönte meg a Mokka műsorvezetőjének az eddigi bizalmat és persze jelezte “Nincs megállás.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Boglárka Czina (@bogiczina) által megosztott bejegyzés,