Hír és közéleti magazin

Új előzetest kapott Az Igazság Ligája rendezői változata

Az HBO Max-re jövőre érkező alkotás új előzetesét Zack Snyder rendező leplezte le.

Zack Snyder lánya öngyilkossága miatt nem tudta befejezni a 2017-ben bemutatott Az Igazság Ligáját, amit végül így a Bosszúállók rendezője Joss Whedon fejezett be. Később kiderült, hogy Whedon a vágás során rengeteg jelenetet kipakolt a filmből, ami így végül egy teljesen más film lett, mint amit Snyder megálmodott.

A rajongók több, mint két éven át rágták a Warner stúdió fülét, hogy látni szeretnék Snyder verzióját is, imájuk pedig meghallgattatott, ugyanis a rendező lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa a saját verzióját, amelyhez néhány új jelenetet is forgattak, többek közt az Öngyilkos osztagban Jokert alakító Jared Leto bevonásával.

A végeredmény jövőre, kvázi minisorozatként lesz látható az HBO Max streaming-szolgáltatásban, ahová egyébként a Wonder Woman 1984 is érkezik még idén.

Karácsonykor jön a mozikba és az internetre is a Wonder Woman 1984