Való Világ 7 47. nap – Lalipop

-

A szilveszteri adás első fele Lacival és Edinával indult. A fotelrugdosásért büntetésből korcsolyában közlekedő Laci ugyanis józanul is flörtölgetni kezdett Edinával, sőt nem csak meghittebb lett a kapcsolatuk, de a takaró alatt is mozgolódtak egy keveset.

 

Este aztán jöttek a szilveszteri fogadalmak. A villalakók lufikat feleresztve tettek olyan fogadalmakat, amiket kábé 24 óráig sem tudnak majd megtartani, de hát ez már csak így megy.

 

Valamivel később Zsu próbált meg visszajönni a játékba, ugyanis Danit és Edinát is megkörnyékezte, hogy ha már nem is egy érzelmi húron pendülnek, legalább taktikailag tartsanak össze, elfelejtve, hogy ennek a legfontosabb szempontja a bizalom, ami senki részéről nincs meg irányába.

Na de, hogy a szilveszter ne a szappanoperákról szóljon azért az X-Faktor által megtámogatott Tha Shudras felelt, akik még egy villadallal is készültek, aminek hallatán Zsu arca olyan lett, mint ha fűrészport rágcsált volna éppen. A többieknek tetszett az előadás, különösen Fannika és Dórika volt az, akinek beindult a fantáziája, na de nekik mitől nem… Fanni egyébként megint hozta az egydimenziósságát, szerinte a maszkos csávók azért voltak jók, mert az énekes arc olyan színű volt, mint az ő ruhája.

 

Később az Éjjel Nappal Budapest zenei karrierbe fogó Lalija zúgott be a villába és természetesen a Lalipoppal csinálta a bulikát. Dóri rá is rárepült, Lali is próbálkozott, bár valószínűleg a műsor szerkesztői kérték meg őt arra, hogy próbálkozzon be a pocokfejű szőkeségénél.

Lali nem csak produkált, de mások produkcióját is meghallgatta, a villa Ki Mit Tud második fordulójára ugyanis verset kellett írniuk a villalakóknak. Kiderült, hogy egyiküknek sem lenne nagy karrierje az irodalomban, az idekint szintén zenében utazó Dennis által kiváló szövegírónak nevezett Maci például saját slágerét hangolta újra versként, de többek közt Zsu verse is sokkal inkább emlékeztetett egy harmadik osztályos által írt rapszövegre, mint mondjuk Adyra.

 

Mindeközben Dóri elárulta Lalinak, hogy nem lát, mire jött is a frappáns válasz: ?Akkor igazán lesmárolhatnál már.? Dóri kikérte magának, hogy ő nem hülye, de azért Lali finoman utalt rá, hogy de igen… Na mindegy szép kis párbeszéd volt.

A versekből és a verseket követő párbeszédekből egyébként megtudtuk, hogy jó a magyar pina (Ádám), hogy Zsu azért kiverte Lacinak (az ugyanezt átélt Edina csak pislogott…), illetve hogy Dóri még mindig nem tudja hova tenni Robint.

VV7 szilveszter

A műsor végén aztán élőbe kapcsolatunk, Robin ugyanis elmondta, hogy kit visz ki Párbajozni. A választása Ádámra esett, ami borítékolható volt.

A holnapi adásban megleshetjük mi történt a szilveszteri bulika második felében, hogy miért akar kivonulni a villából Laci és hogy hogyan indul megint kukkoló útra Edina.

Kapcsolódó

A ValóVilág 10 szerkesztési elvei látszólag megdöbbentették a közmédiát

Szerintük az M1 többszöri megkeresésének köszönhető, hogy most illemtanórán vesznek részt a játékosok.

A ValóVilág 10-ből az is kiderült, hogy Van Gogh zeneszerző, Vivaldi pedig nő

Sok mindent megtudtunk a villalakókról és sok mindent nem tudtuk meg tőlük.

Sokan nézték a ValóVilág 10 szombati párbaját

Az RTL II csatorna heti átlagban 2,8%-os SHR-rel zárta a hetet, ami kimagasló teljesítménynek számít.

Angol- és illemtudásukról tettek tanúbizonyságot a ValóVilág 10 játékosai

Nyelvtudásuk mellett megtanulják majd az illemet, szorosabb barátságot kötnek, és nemcsak az elméjüket, de a lelküket és a testüket is fejlesztik majd.

Most a címlapon

A Keresztanyu sorozat 14. részében

A Keresztanyu sorozat ma adásba kerülő 14. része a A kutya meg a macska címre hallgat.

A WarnerMedia bejelentette kik hozzák el Magyarországra is az HBO Max-ot

Felállt a csapat, már csak arra kell várnunk, hogy meg is érkezzen Magyarországra az HBO Max.

Wonka címen előzményfilmet kap a Charlie és a csokigyár

mostani film előzményfilm lesz, valószínűleg Wonka fiatalkoráról szól majd.

Már több mint 200 millió előfizetője van a Netflixnek

Több mint 8,5 millióval fizettek elő a Netflix-re 2020 utolsó negyedévében, így már 200 milliónál is több előfizetőjük van.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet