Véget ér a Barátok közt

-

A Blikk több forrásból is úgy értesült, hogy az RTL Klub legendás szappanoperája nem éli meg a huszonharmadik születésnapját, a lap információi szerint jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek. Ezt az értesülést Kolosi Péter is megerősítette.

Ezért ér véget a Barátok közt

A lap emlékeztet rá, hogy a koronavírus-világjárvány a Barátok közt stábjának is hatalmas problémákat okozott és nem csak gazdaságiakat.

Az elmúlt hónapokban akadt megbetegedés a stábban, a forgatást is többször le kellett állítani, sőt az idősebb szereplőket pihenőre küldték, hogy óvják őket.

A sorozat íróival állítólag már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy, a 22 éves sorozathoz méltó befejezést kapjon a széria.

December végéig befejeződhet az új részek írása, azaz legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet, így a nyáron elköszönhetnek a nézők a Mátyás király tér lakóitól – mondta a lapnak egy bennfentes, sőt egy élő szerződéssel rendelkező színészt is sikerült megszólaltatniuk, aki azt gondolja,

a Barátok közt egy süllyedő hajó, az ilyen sorozatoknak nincs már létjogosultsága.

A Blikk kereste az RTL Magyarországot és Barátok közt produkciót, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Kapcsolódó

A Keresztanyu sorozat 15. részében

A Keresztanyu című sorozat ma adásba kerülő 15. része A besurranó címre hallgat.

A Keresztanyu sorozat 14. részében

A Keresztanyu sorozat ma adásba kerülő 14. része a A kutya meg a macska címre hallgat.

Nagy Alexandra a műsorvezetéssel próbálkozna a Barátok közt után

Nagy Alexandra, a Barátok közt színésznője vendégeskedett a Reggeli stúdiójában, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy mihez kezd(ene) magával, ha véget ér a Barátok közt.

Újabb Drága örökösök szereplő bukkan fel a Keresztanyuban

Az RTL Klub Keresztanyu sorozat tovább folytatja a Drága örökösök megidézését, ezúttal egy újabb szereplővel.

Most a címlapon

VV Renátó: Szánom-bánom

VV Renátó a ValóVilág 10 legnagyobb szavazatkülönbségével esett ki a műsorból, de még mindig keresi ennek okait.

Poszteren Godzilla és Kong összecsapása

Hétvégén érkezik az előzetes a Godzilla vs. Kong mozifilmhez, amely márciusban egyszerre kerül majd a mozikba és az HBO Max streaming-szolgáltatás videótárába.

VV Merci szerint úgy néz ki, mint egy csöves

VV Merci eléggé kiakadt a saját külsejétől, szerinte ugyanis úgy néz ki, mint egy csöves.

A Keresztanyu sorozat 15. részében

A Keresztanyu című sorozat ma adásba kerülő 15. része A besurranó címre hallgat.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet