Vin Diesel szerint Paul Walker szelleme küldte John Cenát a Halálos iramban 9-be

Több mint két év (és többszöri) csúszás után végre június 25-én a mozikba kerül a Halálos iramban 9. és már a sztárok is elkezdték a sajtókörútjukat.

Köztük van a visszavonult profi utcai versenyzőt, Dominic Torettót alakító Vin Diesel is, aki elmondta, hogy úgy érezte, a néhai Paul Walker színész jelet küldött neki, hogy John Cena játssza Jakob Torettót, a bérgyilkost és Diesel karakterének testvérét.

“Még a forgatás előtt Justin Lin és én arról beszéltünk, milyen szívszaggató ötlet volna egy új Torettót behozni a sztoriba, mert milyen sok lehetőséget rejt magában mindez. Emlékszem, John Cena eljött a Dom-szentélyembe, ahol fel szoktam készülni a filmre, ráhangolódni a karakteremre, itt gyúrok, stb. Odajött és én éreztem, hogy Paul Walker küldte őt hozzám. Legbelül úgy érzem, ennek így kellett lennie.” – idézi Vin Dieselt a ComicBook.

Nemrég egyébként az is kiderült, hogy attól sem zárkóznának el a Halálos iramban alkotói, hogy a Jurassic World világában is kitérőt tegyenek.

A rendező szerint nem lehetetlen egy Halálos iramban – Jurassic World crossover