WandaVision: Ha semmit nem értettél, itt egy kis segítség

A Marvel bemutatta a WandaVision (WandaVízió) címet viselő sorozatát, amelyben annyi klasszikus Marvel-momentum van, mint az Egy rém rendes családban, de az utalásokkal olyan jól bántak, hogy azon csak ámulunk és biztosak lehetünk benne, hogy ezek az utalások később jelentőségteljessé válnak.

A WandaVision címet viselő sorozatban Skarlát Boszorkány és Vízió az 1950-es és 1960-as évek sitcomjait idéző közegben vannak, legnagyobb problémáikat az okozza, hogy a főnök vacsorázni jön vagy, hogy Vízió egy rágógumitól megrészegedve felfedi képességeit, ami burleszkbe illő jelentsorokhoz vezet. Mégis, félelmetesen nyugtalanító az egész.

Ezzel párhuzamosan a Disney+ új sorozata az olyan sitcomok előtti tisztelgés, mint a The Dick Van Dyke Show, a Bewitched vagy éppen az I Love Lucy, megspékelve jópár Marvel-univerzum béli eseményekre irányuló húsvéti tojással.

Földre szállt boszorkány

A WandaVision nyitása például egyértelmű tisztelgés a Bewitched (Földre szállt boszorkány) előtt. Ahogy Skarlát Boszorkány használja az erejét a nyitányban, azzal egyértelműen a boszorkányos sitcomra kívánnak utalni. Jó látni, hogy Wanda már ilyen összeszedetten tudja használni az erejét, de azért egy ponton nyilvánvalóvá válik, hogy nem teljesen ura még annak. (Lásd milyen katasztrófába torkollott a vacsora.)

Elizabeth Olsen jobban szereti a Bosszúállók: Végtelen háborút, mint a Végjátékot

Víziónak elpusztíthatatlan a feje

A nagytakarítás alkalmával Wanda véletlenül összetör egy tányért Vízió fején, majd megjegyzi, hogy “elpusztíthatatlan a feje”. Lehetne egy vicces beszólás is, de kétségtelen, hogy ezzel Thanosra és arra a momentumra utaltak, amikor Thanos széttrancsírozza Vízió fejét. Na igen, de mi lett az elme kővel megturbózott elméjével? Csak nem abban járunk éppen? Víziónak egyébként nagyon hasonló tulajdonságai vannak, mint a “valóságban”, igaz az éjszakai látás egy új dolog.

WandaVision Vízió

Augusztus 23 (23.8.)

A WandaVision 1. epizódjának falinaptárából kiderül, hogy a történet augusztus 23-án játszódik. A Bosszúállók 238. regényfüzetében Vízió újra aktiválódik egy korábbi kaland után, amelyben deaktiválták, miután áthaladt egy mágikus energiamezőn. Ez egy finom figyelmeztetés lehet, hogy mindenre, ami a WandaVision-ben zajlik, ami valószínűleg egy hasonló valóságbuborékon belül létezik.

WandaVision naptár

Vízió nyakkendője

Vízió nyakkendőjén érdekes minta van, és úgy tűnik, hogy ez finom utalás arra, amelyet a karakter Tom King Vízió-képregényében is visel , ahol megpróbált családot alapítani és beilleszkedni az emberi társadalomba. Bár a minta hasonló ahhoz a mintához, amelyet abban a történetben viselt, finoman megváltoztatták – és valószínűleg szándékosan. Ésszerű feltételezni, hogy ennek a mintának a jövőben valamivel nagyobb jelentősége lesz.

Vízió nyakkendője

A Stark kenyérpirító

A WandaVision olyan, mint egy régi sitcom, amelyben mindig is kiemelt szerepet kaptak a ma már viccesnek tűnő reklámok. Egy forradalmian új kenyérpirító reklámja, amelyet a Stark Industries készített ártatlannak tűnhet, de. Fontos megjegyezni, hogy a Stark Industries jelentős traumát okozott Wanda életében, hiszen a vállalat logóival ellátott bombákkal rombolták le Wanda otthonát, Sokoviát. Azt is tudjuk, hogy Wanda és testvére, Pietro (Higanyszál) két napig feküdtek a romokban és közben egy fel nem robbant, Stark Industries logóval ellátott bombát bámultak. Pont ahogy az ember a kenyérpirítót is bámulja.

Stark kenyérpirító WandaVision

A sokoviai köszöntés

A “hagyományos sokoviai köszöntés” mulatságos gegnek tűnhet, de valójában sokkal több annál. A Bosszúállók: Ultron korát idézi, amikor Skarlát Boszorkány megtámadta a Bosszúállókat úgy, hogy kezét a fejükhöz tette, és manipulálta az elméjüket. Feltűnő, hogy a WandaVision 1. epizódjában Wanda Mr. Hart szeme fölé teszi a kezét – vagyis talán ez azt jelenti, hogy ezúttal vakítja az embereket maga a valóság valódi természete felé.

WandaVision sokoviai köszöntés

House of M

A Wandavision első részében Wanda egy pohár bort kínál fel a vendégeinek. A palack „Maison du Mépris” márkanéven fut, és jellegzetes „M” logóval rendelkezik. Ezt vélhetjük, a House of M-re, a Marvel Comics egyik legnagyobb (képregényes) eseményére való utalásként, amely során Skarlát Boszorkány elméje megtört, és átírta a valóságot.

WandaVision House of M

SWORD

A WandaVision 1. epizódja egy olyan jelenettel zárul, amely megerősíti, hogy a sorozatnak otthon adót Westview városát gondosan figyelik – és ez a jelenet bepillantást enged a SWORD logójába. A Marvel-képregényekben a SWORD egy olyan szervezet, amely figyeli a Földet, hogy megvédje a bolygót a földön kívüli fenyegetések ellen.

WandaVision SWORD

Egy nemrégiben közzétett WandaVision- poszter megerősítette, hogy egy kicsit átalakították az MCU-t, új betűszóval – ők most a Sentient Weapon Observation Response Division (Érzékeny Fegyverek Megfigyelésével Foglalkozó Részleg). Más szavakkal, ők felelősek az emberek felügyeletéért és a rendfenntartásért. Az MCU megújult SWORD-je látszólag a Sokovia-megállapodások következő fejlődése, amely az emberekre, mint “érző fegyverekre” tekint, nem pedig emberként, és kétségtelen, hogy különösképpen aggódnak Wanda ereje miatt.

Az I Love Lucy és a tévés cenzúra megidézése

A fiatalabb nézőket kissé zavarba hozhatja, hogy a Víziónak és Wandának külön ágya vannak a WandaVision 2. epizódjának elején. Ez valójában okos utalás a cenzúrára a televíziózás hőskorában, amikor a British Film Classification Board ragaszkodott hozzá, hogy ne ábrázoljanak „ férfiakat és nőket együtt az ágyban”. BBFC szabályai alapján az Egyesült Államokban létrejött az úgynevezett Production Code amely kötelezte a gyártókat, hogy a jó ízlés határain belül ábrázolják a hálószoba-jeleneteket a tévéműsorokban. Az implicit szexjelenet előtt Wanda összetolja a két ágyat, ezt soha nem hagyták volna jóvá a cenzúrák, bármennyire szelídnek is tűnik a jelenet a mai modern mércével.

WandaVision szexjelenet

Agnes

A Kathryn Hahn által alakított Agnes valójában Agatha Harkness lehet, egy hatalmas varázslónő, aki fontos szerepet játszott Skarlát Boszorkány életében a képregényekben, tulajdonképpen a mentora volt, ami miatt gyakran “Agatha néni”-nek (Auntie Agatha) is nevezik. Agatha jól ismert fekete macskájáról, Ebony-ról, ez még fontos lehet a későbbiekben. Egyébként Agathát Skarlát Boszorkány öli meg, az egyik megőrülése alkalmával. A lenti képen ki is szúrhatjuk a rá való utalást. (Jobbra fent a plakáton az Auntie A’s felirat és egy macska.)

WandaVision Agatha Harkness

A valóság már megpróbált betörni?

A WandaVision 2. epizódja határozottan azt sugallja, hogy a való világ megpróbál betörni Westview valóságbuborékjába. Az egyik legfontosabb ilyen jelenet során Wanda felfedez egy játékhelikoptert a sövényben. A színek Tony Stark Vasemberére emlékeztetnek, de a helikopter a SWORD logóját viseli.

A Russo-fivérek nyitottak Vasember visszatérésére

Érdekes azt feltételezni, hogy ez egy igazi helikopter volt, amely megpróbált bejutni a Westview-ba – és hogy Skarlát Boszorkány varázslata átírta egy olyan formába, amelyet talán tud kezelni ebben a valóságban. Úgy tűnik, hogy Vízió is érzékeli ezeket a behatolásokat is, hiszen röviddel ezután a város körüli “biztonsági járőrökről” beszél.

WandaVision helikopter

“Ki csinálja ezt veled Wanda?”

Újabb ilyen betörés történik rádión keresztül, egy rejtélyes közvetítéssel, amely behatol Westview valóságbuborékjába. “Wanda” – kérdezi egy hang – “Ki csinálja ezt veled Wanda?” Ez valójában Jimmy Woo hangja, aki a külvilágból küld(het)te a hívást. A karaktert Randall Park játszotta A Hangya és A Darázs című filmben. Jimmy Woo az FBI ügynöke volt, és úgy tűnik, most már a SWORD-nál dolgozik. A rádióadást közvetlenül a kreditek előtt is megismétlik, a SWORD megfigyelő létesítménybe való újabb bepillantás alkalmával.

WandaVision Jimmy Woo

Buffy, a vámpírok réme

A WandaVision 2. epizódja Emma Caulfieldet Dottie-ként mutatja be, aki lényegében a helyi zsarnok. Az epizódban a nyulak is kiemelkedő szerepet játszanak, és ez a részlet örömmel töltheti el Buffy, a vámpírok réme rajongóit. Caulfield ott játszotta Anyát, aki többek között szenvedélyesen gyűlölte a nyuszikat. A “Még egyszer érzéssel” című híres musical-epizódban Anya azt mondja, hogy a nyulak felelősek Sunnydale káoszáért. Vajon Westview-ban is ez a helyzet?

WandaVision Emma Caulfield

Mephisto és a terhesség

Előfordulhat, hogy a WandaVision 2. epizódja a nézőknek olyan nyomot kínál, amellyel még a SWORD sincs tisztában. Az egyik párbeszédben elhangzik: ” Az ördög a részletekben rejlik.”

A képregényekben Skarlát Boszorkány őrültségéről kiderült, hogy egy hatalmas démon erősítette meg, amely káoszt kívánt elérni a Földön. Eközben a sor Mephistót is megidézi, az ördög és a pokol urának Marvel-változatát. Skarlát Boszorkány a képregényekben véletlenül visszaforgatta Mephisto megtört lelkének darabjait, amikor átírta a valóságot, hogy gyermeke lehessen – a 2. részben láthatjuk, hogy Wanda “hirtelen” terhes lesz.

WandaVision terhes

Strucker báró

A WandaVision 2. epizódja egy újabb hirdetést tartalmaz, ezúttal egy Strucker óra reklámját láthatjuk. Wolfgang Von Strucker báró a Hydra vezetője volt, aki Skarlát Boszorkányon és testvérén, Higanyszálon kísérletezett az Elmekővel. Az órán még a Hydra emblémája is megvillan, ami újabb utalás Skarlát Boszorkány gyötrelmes múltjára.

WandaVision Strucker óra

2:42

A Strucker óra 2:42-es időpontot mutat, aminek szintén lehet jelentősége. A Bosszúállók #242-ben Vízió testét inaktiválás után megjavították. Ez a sztori ugyanannak a történetívnek a része, amelyre az előző epizódban utaltak a falinaptárral.

A méhész

A WandaVision 2. epizódjának vége felé egy szürreális jelenetben egy méhész lép ki a csatornából. Ez egy újabb betörés Wanda valóságába: valószínű, hogy méhészruha helyett Hazmat öltönyt visel a szereplő, csak Wanda “valóságszűrője” tette befogadhatóvá a pillanatot. Érdekes, hogy a képregényekben ez a fajta megjelenés hagyományosan az AIM nevű szervezettel társul, egy olyan szupertudós csoporttal, amely alig várja, hogy átvegye a világ hatalmát és létrehozza a technokráciát. Utaltak már rájuk a Vasember 3-ban és a Fekete Özvegy előzeteséből is úgy tűnt, hogy szerepet kapnak benne.

WandaVision A méhész

A valóság színei

A WandaVision 2. epizódja véget vet a szürkeségnek Skarlát Boszorkány és Vízió körül, és színesben látjuk a dolgokat. Mindezt valóságváltást megelőzi a piros szín, amely szín általában Wanda saját varázslatához kapcsolódik a képregényekben. Ez egy újabb utalás arra, hogy Skarlát Boszorkány maga okozza a Westview-ban zajló káoszt.

WandaVision