szerda, január 27, 2021

Zdroba Patrik esett ki A Konyhafőnök VIP-ből

-

Ahogy a kékek séfe a hét elején ígérte, a versenyzők számára a halak filézése, sütése és a tálalás finomítása volt a legfontosabb, elsajátítandó feladat. Ennek megfelelően, az elődöntő utolsó napján, a vizsganapon is halak, mégpedig tőkehalak várták a hírességeket. A séf háromféle tányéron, háromféleképpen tálalt halat és köretet várt el a továbbjutásért. Aki a legjobban teljesített, csatlakozhatott Serbán Attilához a galérián, Horváth Sisának már nem kellett részt vennie a második főzésben.

Az elődöntő utolsó feladatában a kékek klasszikus csárda-ételeket villanthattak. Ezúttal azonban nem a tányérok reprodukálása, hanem a hagyományos fogások újragondolt, fine dining verzióinak megalkotása volt terítéken. A szerencse döntötte el, hogy ki, melyik étellel foglalkozhatott. A búrák alatt többek között paprikás krumpli, szarvassült burgonyafánkkal, Dubarry szelet petrezselymes burgonyával, velős pacal hagymás törtkrumplival, valamint mátrai borzas gőzölgött kukoricás rizzsel.

A hátráltatás most is kőkemény volt: az egyik versenyzőnek egy újabb búrát is emeltetnie kellett, így neki két tányért, egy előételt és egy főételt is készítenie kellett. Horváth Sisa „áldozata” Nagy Alexandra lett, aki a paprikás krumpli mellé egy dödöllével tálalt bakonyi sertésszelet újraértelmezésével is próbálkozhatott.

Az utolsó elődöntős kieső, a zsűri döntése alapján, Zdroba Patrik lett, így ő hagyta el a konyhát a középdöntő előtt. A következő héten a pirosak és a kékek 3-3 fős csapatai pontokért csapnak össze.

“Hát sajnos véget ért számomra a verseny, most már nem leszek soha első, viszont nagyon boldog vagyok, mert rengeteg mindent tanulhattam. Nem tudtam elképzelni, hogy én valaha ilyen dolgokat fogok csinálni, és ilyen szinten leküzdöm majd a finnyásságomnak a határait” – mondta Patrik a kiesést követően.

Kapcsolódó bejegyzések

Valaki felnyomta a Médiatanácsnál a Drága örökösöket, de hoppon maradt

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa panaszok nyomán megvizsgálta az RTL Klub két műsorát, amelyet a nézők "jelentettek fel" a hatóságnál.

A Konyhafőnök VIP: Feke Pál nehéz sorsú gyerekeknek adja a nyereménye egy részét

A koronavírus-járvány a művészek, színészek életét is nehezebbé tette, Feke Pál még ebben a helyzetben is önzetlen.

Feke Pali nyerte A Konyhafőnök VIP-t

A döntőben Pokorny Liát főzte le.

Eldőlt ki az a két versenyző, aki megküzdhet A Konyhafőnök VIP címért

Különleges, ünnepi hangulat várta A Konyhafőnök VIP dobogósait, akikhez nem mindennapi segítség érkezett.

Friss

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.

39 évesen meghalt Jeanette Maus

Jeanette Mausnál 2020 áprilisában diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A Hírstart ajánlata